Költögető

"A verseskönyv olyan mint a papírhajó az óceánban. Kevés az esélye hogy célbajut, de nagyon bátor." - nyilatkozta egyszer Noémi.
Nemrég a hatodik papírhajóját indította útjára a költőnő: megjelent a Feketeleves című kiskamaszoknak szóló verseskötete a Kolozsvári Híradó Kiadó gondozásában.

László Noémi romániai magyar költő, műfordító. 1973-ban született Kolozsváron. 1995-ben adták ki "Nonó"-t, az első verseskötetét. Ezt követték időrendi sorrendben: "Az ébredés előterében"(1996), "Esés után" (2000), "Százegy" (2004), "Papírhajó" (2009), "Feketeleves" (2010).

Felnőtteknek szóló verseiben sokszor megjelenik a kételkedés, szomorúság, bizonytalanság. Kamaszversei - az Aranysityakban közölt verseiből már tudhatjuk - tele vannak humorral, iróniával.
"...szeretem a tréfát. Embereknek írok, nem az örökkévalóságnak."

Néhány éve blogot ír, amelyben az őszinteséget, humort, öniróniát bőven adagolja. Így ír magáról az Időalagút című blogbejegyzésben: 

"...én pillanatokból vagyok Krőzus, van egy csomó északfénnyel világító felvétel az emlékezetemben, és ezeknek köszönhetően valahogy elpusztíthatatlan a jókedvem, hiába gondolom időnként, hogy nyomorultul élek..."

A kisebb gyerekeknek szóló verseinek kiadását is tervezi. "...tizenöt éve írok gyerekverseket, ideje lenne azokból is kötetet szerkeszteni, de ezt állandóan halogatom, mert szeretném, ha valóban szép és komoly könyv állna össze, és ahhoz még nem nőttem fel."

Díjai:

2010 azért fontos év költői pályáján, mert megkapta a legrangosabb magyar irodalmi díjat, a József Attila-díjat.

Lackfi Jánostól 2005-ben kapott egy kavicsot. A Nizzai Kavics-díjat , melyet Lackfi János a tehetséges fiatal költőknek szokott évente odaítélni. Ő azt tartja Noémiről, hogy:

"...
Százhatvanezer napja vágyik kis gyengédségre,
Vagy épp felröppen vele az égre
Gyerekkor-hinta,
Igaz, a túlzott kilengést anya tiltja."

Szeretnék majd a Költögetőn is válogathatni a Feketeleves verseiből. De jelenleg nem találom egyik magyar könyvterjesztő kínálatában sem. Pedig alig olvashattunk hasonló tematikájú verseket az elmúlt évtizedekben. Ágai Ágnes köteteiről (Kamaszságok, NEMzedék) és a Kinőttelek című antológiáról tudok, no meg Janikovszky Éva szinte-költészet Kire ütött ez a gyerek? könyvéről, és vége.

Addig is, amíg kézbe vehetem az új kötetet, az előző háromhoz még két zseniális László Noémi-vers az Aranysityakból:

A CIPŐ

Rettenetes problémaforrás.
Fiam, neked hogy nő a lábad, alig
tudom követni. Nem mondom
formás, de két hónapja kaptál új
cipőt, lehetetlen, hogy már kinőtted!
Szerintem elkelne egy focizás elleni
védőoltás, akkor a cipő
sem lyukadna ki. Csukáid árából,
fiam, egy kisebb óvodát el tudnánk
tartani. Légy szíves kímélj meg
a részletektől, nem is akarom
hallani, mi történt. De ne mondd,
hogy kinőtted. Én sem csinálok
bolondot belőled, úgyhogy
uralkodj magadon te is.
Ne követelőzz, nem vagy már
napközis, kapsz majd cipőt,
ha itt az ideje. Addig is
inkább olvass egy kicsit és
gondolkozz azon, mi a manót
műveltél két hónap alatt vele.
Bizony mondom néktek, nagy
bökkenő az ember cipeje!

EBÉD

Miért nincs normális hobbim, járhatnék
például kirándulni vagy néptánc csoportba,
nem ülnék lógó orral, mogorva arccal,
görnyedten, mi lesz belőlem, azt a zenét sem
bőgetném, ebben a lakásban lassanként
létezni sem lehet tőlem, sakkozhatnék vagy
mehetnék úszni, focizni, hokizni, sízni,
de persze mindegy, mert úgysem fogok
soha meghízni, annyit sem eszem, mint egy veréb,
a sok jó ételben unottan piszkálok, rossz
nézni, csak senyvedek itt bent, csoda,
hogy élek, de ha elmegyek, miért tekergek,
gyanús helyeken mászkálok, túl későn
fekszem le, de ha elmegyek, miért nem beszélek
arról, hol voltam, mi történt, ki volt ott,
miért nem mesélek magamról, folyton
csak eltűnök, mintha már nem is itt laknék,
nem is ismernék senkit a házból, ne üljek
ezzel a mártír képpel ha valaki rám szól,
és legyek oly kedves elmagyarázni,
miért nem ízlik már megint
az étel?