(egy kis Weöreskedés)
Mi az, hogy ritmus? Valamiféle szabályos zakatolás, dobolás, kattogás, amilyet bármerre hallhattok a világban. Ritmusa van a csobogó pataknak, a susogó falombnak, a zötyögő vonatnak, a munkások kalapálásának, a lábunknak, ahogy lépdel az utcán, és még egy csomó mindennek. Ritmusra dobol a szívünk, a szabad szemmel nem látható atomok is ritmusra táncolnak mibennünk, ritmusra keringnek a bolygók a világűrben.
És persze a szavaknak is van ritmusa, lüktetése. Az, hogy „fekete”, gyorsabban, pattogósabban mondható, mint az olyan lomha szavak, mint „szőlő” vagy „konzerv”. A repperek is azért hadarják, hogy mondjuk „tudomatu-tudomatu-tudom a tutit”, mert ez a vad ritmus tetszik nekik, zenének érzékelik a beszédet is. Magunk is megfigyelhetjük, hogy milyen ügyesen lehet ütemre kiabálni azt, hogy „Haj-rá, ma-gya-rok!” vagy hogy milyen érdekesen szólongatja egy nénike házi kedvencét: „gyere ide, kicsikém, gyere ide, cicukám!”
Ezt aztán a verselők is kihasználják, és ilyeneket írnak: „Bóbita, Bóbita játszik” vagy „izzik a galagonya magába”. Próbáljuk hát ki Weöres Sándor egyik versének ritmusát:
Paripám csodaszép pejkó,
Idelép, odalép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
Nem adom, ha igérsz százat!
Hogy is van ez? Roppant egyszerű, hiszen minden sor egyforma: Tititá-tititá-tátá! Úgyhogy a „kacagány” például jó, a „sellőlány” vagy a „kopoltyú” ritmusa viszont nem stimmel. És így tovább. Vagyis addig kell keresgélni a szavak közt, míg nem halljátok zökkenőmentesnek a zenét. A kozármislenyi szófaragó táborban vigyori családfákat írtunk:
1.
Öcsikém fülenincs marha,
hugicám papagáj, tarka,
apukám csupaszív medve,
anyukám csudaszép lepke,
nagyapám szuszogós ártány,
nagyanyám szöszölős bárány,
ükapám köhögős kecske,
ükanyám rigolyás fecske.
2.
Öcsikém elefánt, sunnyog,
hugicám sipitós szúnyog,
apukám csupaszőr kókusz,
anyukám nyafogós mókus,
nagyapám pofozós pálma,
nagyanyám totyogós páva,
ükapám kifakult sárkány,
ükanyám zizegős páfrány.
3.
Öcsikém savanyú sóska,
hugicám szurizós rózsa,
apukám vigyori bálna,
anyukám pirulós málna,
nagyapám kalapos gomba,
nagyanyám siratós torma,
ükapám harapós kiskés,
ükanyám patiszon, csipkés.
A módszer egyszerű, csak megfelelő szavakkal kell pótolni az „üres helyet”:
Öcsikém (tititá-tátá)
hugicám (tititá-tátá)…
Nem muszáj persze teljes családfát csinálni, egy-két sor is elég. És a lényeg, hogy ne fáradjatok bele a szócsereberébe, addig cserélgessétek, amíg a ritmusa és a jelentése is elég vidámra nem sikeredik. Vagy választhattok családtagok helyett járművet:
Bicajom fecsegő mamlasz,
Motorom olajos katyvasz…
A folytatásban lehet „repülőm”, „robogóm”, „autóm”, „taligám” vagy „Audim”, „Shimanóm”, „Csepelem”, és így tovább…
Kezdhetitek állatokkal is („kakasom”, „gilinyóm”, „nyuszikám”, „katicám”, de lehet „pelikán”, „elefánt”, „csalogány”, satöbbi):
Macsekom zötyögős csontváz,
Kutyusom savanyú morgás…
Jó csereberélgetést!
Itt megnézheted, milyen versek születtek erre a feladványra:
http://koltogeto.blog.hu/tags/we%C3%B6resked%C3%A9s
Utolsó kommentek