Költögető

Lackfi János nemcsak verseket, hanem prózát is ír. Például a Liget-blogon a színeket veszi sorra. Egy "gyerekszem"-történet közülük:

Lackfi János: FEHÉR

Remek dolog egy barkácsáruházban szaladgálni, szlalomozni elektromos kisgépek között, tiritarka csempék között, több raklapnyi akciós gyalu között, villogó csuklópántok és égbe nyúló díszlécek között, megvakult nyílászárók és mindenünnen csüngő lámpaharangok között. Fenyegető arccal ugranak félre az ácskalapácsok súlyát latolgató melósok, kettényílnak a jövőbeni otthonukról álmodozó, babát váró párok, idegesen húzódnak el a padlólapok mintázatán huzakodó férjek-feleségek. Remek szórakozás rálépdelni a szemetesek pedáljára, kattogásokból és buffogásokból egész dobszólót összehozni. Ha a narancssárga overallos eladók továbbkergetnek, pár polccal odébb le lehet verni véletlenül egy doboz csavart, bele is lehet rúgni véletlenül, és nézni, ahogy véletlenszerűen szóródnak a földön az apró fémdarabkák. A vevők csak úgy kapkodják a lábukat, mikor hirtelen rálépnek, tisztára, mint valami törzsi tánc. Ha apu még mindig nem végzett, ha még mindig válogat az üvegvágók, az élfóliák és a szigetelőcsíkok között, egyszeriben elkezd kelleni. Ha meg már nagyon kell, kiszemelünk egy narancssárga emberkét, és megkérdezzük, hol találjuk a vécét. Nagyon illedelmesek vagyunk, mert nagyon kell. Ő készségesen elmagyarázza, hogy merre menjünk, három polccal odébb, a sor közepe felé, és ahogy odaérünk, valóban ott állnak a zománcozott, fénylő csészék hosszú sorban, felárazva meg minden. Ez komolyan elhitte, hogy két gyerek vécékagylót szeretne venni magának? Felhajtjuk az egyik klotyó deszkáját, és kiderül, a vadonatúj fehér forgástestbe még egy plexilapot is beszereltek, nehogy valaki használatba vegye a bemutató darabot.

Forrás: Liget blog 2010

Előadó: Nyers Péter nagyberki diák (Odor Zsuzsanna felvétele)

Lackfi János: TRÁGÁR BESZÉD

„Trágár szavakat használ,
éppen ezért megintem!”
– üzenőmbe ezt írták,
bár nem igaz szerintem.

Hózentrágárt használok,
az tartja a nadrágom,
de ha kell, csúnyán többé
nem beszélek, nem bánom.

Ha valaki felbosszant,
mostantól rúgom csendbe,
nevezem asztallapnak,
azt mondom rá, hogy zsebtej.

Meg hogy utolsó hörcsög,
kapja el a lasszómat,
az agyát szétbosszantom,
köbön rúgom, azt jól van.

Az édes anyukája
egy katonai hunta,
és gólyatöcs az öccse,
buta csipa a húga.

Megfognak és beírnak,
szigorúan rám néznek,
pedig csúnyát nem mondtam,
nem értem az egészet.

                Forrás: Lackfi János: A részeg elefánt c. kötete

A költő honlapján működő Versgyárba küldte egy kislány ezt a kérést: „Tudnál-e írni arról, hogy egér volt az osztálytermünkben? Ha nem, akkor bármiről írhatsz nekem, amiről csak akarsz!"

Lackfi János: AGYSÖTÉT

Ki van osztálytermünkben,
Amikor nincs ott senki?
Kék-piros korongokkal
Játszik a sötét, ennyi?

Hurkapálcikáinkat
Az éjjel birizgálja,
Mindent lenyel, majd horkol –
Tátva tonnányi szája.

Mégsem marad kettesben,
Mégsem marad magára
A dagadt éjszakával
Osztálytermünk, a drága…

Egy egér költözött be,
Ha meglátjuk, visítunk,
Mint egy autóversenyző,
Úgy vágtat át a síkon.

A tanár néni is csak
Kapkodja karcsú lábát,
Kopog a magas sarka,
Megőrjíti a látvány!

Tankönyvet hajigálunk
A szürke hős nyomába,
De mindenki vigyáz, hogy
Nehogy még eltalálja!

Izgulunk ám az este,
Hogy mit rág meg holnapra…
Lukas köpenyzseb vár majd
Vagy kipukkant bőrlabda?

Harminc külön lakásban
Harminc ágyban heverve
Harminc osztálytárs készül
Aludni estelente,

És harmincszor két szemhéj
Mögött, az agysötétben
Az az egérke mászkál
Vagy harmincféleképpen.

Lackfi János: A TÚL TÖKÉLETES LÁNYOK

Vannak a túl tökéletes lányok,
meg vannak csinálva tetőtől talpig,
még ott is, ahol nem gondolná az ember.
Múltkor hátrafordul a Móni
az előttem lévő padból,
na, ilyen is ritkán van,
hogy a Móni hátrafordul,
radírt akart kérni, és valahogy
nem akarózott poénkodnom,
hogy gumival akarod, bébi?
Merthogy a Móni szeme rögtön
megakadt a körmömön,
és mondta, te, hát hogy vágod ezt le,
miért ilyen laposra,
miért nem szép körívesre,
és reszelőt miért nem használsz,
akkor nem ilyen egyenetlen a vonala,
mutatta a sajátját,
ami ki is volt lakkozva,
meg láttam egész közelről a
szempilláit, minden szál egy tüske,
egész bogárgyűjteményt lehetett volna
rátűzködni. A szemhéja tiszta
lepkehímpor, a haját egy
orkán se tudná lefütyülni a fejéről.
A bokáján aranylánc,
épp csak mint egy vastagabb fajta pókháló,
a kardigánja meg olyan csöpp, hogy alig ér le
a melle aljáig, ruha is meg nem is,
és valami arannyal kiszegecselt
papucska van a lábán,
csattog, amikor jár.
Az ilyen kisikált lányok engem hidegen hagynak,
nem is emlékszem, adtam-e neki radírt,
csak hogy utána ki kellett mennem a vécére
vizet inni.

                              Forrás: Irodalmi Jelen 2008

Lackfi János: ÍZIRÁJDER

Nagyapám udvarán körben letámasztva
a motorok, Riga meg MZ meg Pannónia,
nagyapám állandóan
szereli őket,
azt mondja, jó kis gépek ezek,
és néha megy is rajtuk egy kört,
a kipufogója olyankor
iszonyúan füstöl,
de aztán lerobbannak,
és kezdheti újra a szerelést.
Nagyanyám legyint,
hogy addig is elvan az öreg,
PAPA, GYÖJJÉL ENNI,
ordítja Nagymama, mert Nagyapám
kalapál vagy süket vagy kalapál és süket.
Múltkor Nagyapám eljött a mi Jawánkért,
amit már nagyon régen nem használunk,
ott állt a pincében,
jó kis gép ez, fiam,
fel is pattant rá, hogy így viszi haza,
mi meg kocsival mentünk utána,
de utolérni sose sikerült,
nem fogott a fékje,
és nagyapám nagy dudatülkölés mellett ijedten
átvágtatott minden piroson,
és minden kereszteződésen
de az egyik pirosnál egy profi motoros
állt az autók mellett a Kawasakijával,
Nagyapám pedig megjelent mögötte,
és ráordított, hogy
TAKARODSZ, AZ ANYÁD HÉTSZÁZÁT!
vagy ilyesmit,
és a kawasakis belenézett a visszapillantóba,
meglátta csontsovány nagyapámat,
amint az öklével hadonászik,
üvölt és ősz haja lobog a menetszélben,
és úgy beletépett a pirosba,
hogy hirtelen egész kicsire zsugorodott,
talán azóta sem állt meg.

                              Forrás: Irodalmi Jelen 2008

Lackfi János: FÖLDRÉSZEK

Az Évinéni technikát tanít,
de hát egy Évinéni nekem
ne tanítson technikát,
fordítva fogja a fogót,
a lemezvágót, a kalapácsot,
még akkor is, ha nem.
Az Évinéni vádlija
egészen kidudorodik,
jó nagy darab az Évinéni,
de nem olyan hengerformájú,
annál sokkalta változatosabb.
Az Évinéni arca olyan,
mint valami feszes, fehér tészta,
de mikor haragszik ránk,
földrész formájú pirosság
üt ki a pofacsontja körül,
leginkább Afrika vagy Dél-Amerika,
meg akkor is, ha örül,
de ez ritkább, mert eléggé kicsináljuk.
Nem nagyon fogadunk szót neki,
de hát egy Évinéni
technikából ne dumáljon,
még akkor se, ha domborzatból jó,
az arcán meg pláne földrészek virítanak.
Évinéni múltkor a Rétre vitt ki minket,
ami önmagában nem hülyeség,
de hát egy Évinéni nekem ne jófejkedjen.
Évinénivel ott volt a gyereke,
egészen kicsi gyerek,
ez onnan látszott, hogy nagyon szaporán
kellett szednie a kicsi lábát,
míg mi kényelmesen haladtunk,
az Évinéni nyilván nem tudta hová tenni a gyerekét.
Kézen fogva vezette, én meg egy kicsit mindig
összeakasztottam hátulról
a gyerek bokáját,
elbotlott mindannyiszor,
csodálkozva nézett hátra és bömbölt,
de nem tudta, ki az, mert akkor már
máshová néztem, és csak befelé röhögtem.
Évinéni sem értette a dolgot,
rángatta a kisgyereke kezét,
és csillogott a barna szeme,
meg jöttek a földrészek az arcán,
én meg magamban röhögve lefelé néztem,
a kisgyerek pipaszár lábát néztem
meg az Évinéni fagyigombóchoz hasonló
vádliját, és éreztem, hogy nekem is
földrészek terjednek szét az arcomon,
Ázsia vagy Ausztrália.

                                      Forrás: Irodalmi Jelen 2008

Ezen a héten minden napra választok egyet Lackfi János versei közül, hogy feltöltődjünk a május 9-i találkozóig friss versélményekkel. A most következő írások a kamaszok gondolkodásának, lelki világának nagy felbontású, tűéles ábrázolásai. Mára ezt szántam:

Lackfi János: KÖVÜLETEK

A sulipadban az a jó,
hogy mindig máshova ültetik az embert,
és mindenhol végig lehet tapogatni
a padnak az alját, tele van ragasztva
rágómaradékokkal,
mintha vakoknak írott újság lenne,
bár tudnám olvasni ezt az ábécét.
Anyuék nem adnak rágóra,
mert az csupa műanyag,
és gumicukorra meg savanyúcukorra sem,
mert az is csupa műanyag,
most akkor egyek fát, vasat vagy követ,
mert az valódi?
Úgyhogy ha már a pénzemet elköltöttem
könyvre vagy rágóra vagy cukorra,
kunyerálok mindenkitől,
vagy éppen leszedem a pad aljáról
a vakoknak otthagyott írást,
kell egy kis idő, míg az ember szájában
a kemény kődarabok felpuhulnak,
és megint rágószerűek lesznek.
Néha borsózik a hátam,
ha belegondolok,
ki mindenkinek a nyála
került már így a számba,
baktériumok meg mindenek,
amik egy atomtámadást is túlélnének,
mondja anya, a család orvos-szakértője.
Hogyne élnének át néhány hetet
egy kővé vált rágó hátán,
lehet, még nyaralásnak is tekintik,
vígan napoznak a rágóhegy tetején
fejjel lefelé, mint az ausztrálok.
Aztán végignézem az osztályt
nyál-szempontból,
van, akiét szívesen megkóstolnám,
hogy milyen ízű,
van akiét sosem.

                                   Forrás: Irodalmi Jelen 2008