Költögető

Lackfi János: KAPJÁTOK EL TÜDŐ GYUSZIT!

Tudom, a Tüdő Gyuszi elég hülye név,
de a szüleim tehetnek róla,
lehettem volna Tüdő Karcsi vagy
Tüdő Laci, senkit se érdekelne.
Így persze rögtön mindenkinek támad
valami vicces gondolata, hogy ennyiből
lehetnék Vese Görcs vagy Epe Kő is,
mindkettő igen szép ősmagyar név,
aztán röhögnek, mintha ők találták
volna föl a spanyolviaszt,
és én is mosolygok,
mert százhuszonhatszor hallottam már,
és ennyiért lefejelni valakit
mégiscsak túlzás. Kábé
ugyanannyira tehetek
a szüleim hülyeségéről,
amennyire ők az enyémről,
és ha például Kisújszálláson
születtem volna, most mindenki
a kisújját röptetné előttem,
ha Kerepestarcsán, akkor meg
mondanák, hogy tarcsam erősen,
vigyázzak, be ne eresszem,
ha meg Veszprémben,
akkor, hogy igazam van,
vesszen minden prém meg szőr,
és így tovább.
És az osztálytársaim is
marha szellemesnek hiszik
magukat, amikor fogócskázás közben
azt kiabálják, "Kapjátok el Tüdő Gyuszit!"
és én azt kívánom, bár kapnák el egyszer
tényleg, és hörögve,
vérhabos szájjal,
mint egy kidőlt versenyló,
na mi lesz, kapjatok már el,
kapjátok már el,
nem igaz, hogy mind
ilyen bénák vagytok!

 forrás: Lackfi János: Kapjátok el Tüdő Gyuszit. Bp., Móra K., 2013.

László Noémi: A KÉMIATANÁRNŐ KÉSZ
tragédia. Nélküle elviselhetőbb
lenne a kémia. Folyton azzal
foglalkozik: mikor hova nézek.
Nem töltik ki az idejét az ionos és
kovalens kötések. Engem saját
kötésem eléggé leköt, a pad alatt.
A tanárnő dühös, a leckével ma
sem haladt, pedig mindenki
békén hagyta.

De nem bírt koncentrálni, mert
Balázs rádőlt a padra, András evett,
Tünde a matek házit írta, Jutka
beszélgetett, Imola rajzolt, Zoli
úgy röhögött, hogy alig bírta;
a tanárnő kitört, vörösen,
tajtékozva hagyta el a termet,
és Csillának, a legjobb kémiásnak
meg sem köszönte a szíves
figyelmet.

forrás: László Noémi: Feketeleves. Kolozsvár, Erdélyi Híradó K., 
Bp., Ráció K. 2010.

László Noémi: EGYESEK TANULNAK,
elkészítik a leckét. Térképet rajzolnak.
Megfigyelik a fecskék cikcakkos
repülését; de nekem üres a fejem, kong,
és rajta mindenki átlát. Micsoda meglepetés:
mára sem magoltam be a szorzótáblát!

Hogyan csinálom, hogy újra és újra késem?
Túl vagyunk már a harmincharmadik
figyelmeztetésen! A zsebemben pedig
mit tudok tartani? Majd leszakad, de
radírgumim, az nincs. Vonalzóm,
hegyezőm se.

A katona sem megy kard nélkül
a csatamezőre. Viszont a padom
csatamező a javából. Nem ide írunk,
ha nem tudtam volna, hanem füzetbe.

Írjam csak ügyesen:
Hétszer nyolc ötvenhat.
Százszor.

forrás: László Noémi: Feketeleves. Kolozsvár, Erdélyi Híradó K., 
Bp., Ráció K. 2010.

Lackfi János: VÉR

Szünetben, a lépcsőn
mindig nagy a tülekedés,
mert sokan igyekeznek lefelé,
és egymásnak ütköznek,
és lökdösődnek és ordibálnak,
és ilyenkor mindig rálép valaki
a másik lábára,
és belekönyököl valaki
a másik oldalába,
vagy véletlenül belebokszol
a hasába,
vagy véletlen lekever neki
egy pofont.
Én a múltkor véletlenül
orrba öklöztem egy kis taknyost,
hátrafordultam,
és egyszerűen orrba vágtam,
mint a filmekben,
de amikor elesett,
és az orrából valami piros szalag
tekeredett a földre,
akkor megijedtem,
nem hittem, hogy a vér ennyire
ki akar szabadulni az emberekből.
Elszaladtam, és hívtam a takarító nénit,
hogy valaki véletlenül elesett, és véres a kő,
és amíg mosták fel a követ és a srácot,
ott álltam egy kicsit távolabb,
és éreztem,
hogy dübörög bennem a vér,
hogy ki akar szabadulni.

forrás: Lackfi János: Kapjátok el Tüdő Gyuszit. Bp., Móra K., 2013.