Költögető

Lackfi János szokta mondani, hogy a versbe bele lehet bújni, ki lehet fordítani, át lehet írni, játszani lehet és szabad vele. Hát én most a költészet napi műsorunk kedvéért elferdítettem Lackfi János fordítását, Maurice Careme belga költő versét, az "Aranysityak"-ot.

Maurice Careme: ARANYSITYAK

A nap aranysityak,
Most fejembe csapom...
Hogy engem lássanak
Száz meg száz ablakon!

Kürtök harsanjanak!
Száz trombita reped!
A nap aranysityak,
Most fejembe csapom...
Bármit megtehetek.

Kellett egy mottó-szerű bevezető, ami megmagyarázza, miért olyan sokféle a műsorunk. Petőfi Sándor szerelmes versétől Lackfi János Szobamedúzájáig mindenfélét választottak a szereplésre önként jelentkező gyerekek. Amióta ismerem az Aranysityak versantológiát, nekem a Vers lett az aranysityak. Már csak le kellett írni:

A vers aranysityak,
Most fejembe csapom…
Hogy engem hallgassanak,
Szavak szárnyán száll dalom.

Kürtök harsanjanak!
Száz trombita reped!
A vers aranysityak,
Most fejembe csapom…
Bármit megtehetek!

További ferdítésem, hogy megpróbálva leutánozni Molnár Jacqueline Aranysityak-illusztrációit, ezt a fotómozaikot készítettem a szereplőkről, ezt vetítettük ki a műsor kezdetén. (A fotón szereplő hajtogatott papír aranysityak "eredeti", a tavalyi könyvfesztiválon tettem szert rá, az Aranysityak könyvbemutatóján - Lackfi János fejéről csentem :-)))

Az Aranysityakból válogattam verseket az iskolai szavalóversenyre. Így bukkantam rá László Noémi "svédverseire", melyek elragadóan őszinték. Olvasva őket látom magam előtt a makacsul hallgató kamaszt, amint fejében visszhangzanak a felnőttek szemrehányásai. És elképzelem amint saját belső monológját mondja egy fiú a lányokról vagy egy lány a fiúkról.

MI LENNE, HA

Mindenki annyit feleselne,
rendetlenkedne, lustálkodna,
tévézne, játszana, duhajkodna,
csapkodna, dobolna, ordítozna,
ugrálna, koszolna, tolakodna,
hümmögne, piszmogna, szöszmötölne,
prüszkölne, csoszogna, gyömöszölne,
gyűrne, karcolna, durcáskodna,
prünnyögne, ciccegne, hunyorogna,
csipkedne, húzkodna, lökdösődne,
dünnyögne, motyogna, nyeletlenkedne,
szipogna, szortyogna, keccegtetne,
mint én? Biztosan nagyon kimerült
lenne mindenki. Legalább
békén hagyna. De annyit
senki sem képes, mint én.
Sajna.
 

A LÁNYOK

mértanórán leveleznek.
Titkos ábécét állítottak össze.
Vagy öt ábécé jön-megy a soron.
Azt boncolgatják: ki kibe szerelmes.

Fölösleges így, rejtjelezve értekezni
róla. Ha ránézel, és piros a füle,
akár a padlót is felszedheted alóla:
észre sem veszi. Nem jár: repdes, száll,
suhan, mert épp beléd szerelmes.

Most aranyos vagy, helyes és cuki.
Jövő héten már nem tetszel neki. Rájön,
hogy lábad görbe, füled kajla. Nem tudja,
fejeden mi van, mert nem hasonlít hajra.

És komolyan, hogy képzeled,
hogy neki, hozzád, köze lehet?

Ez megdöbbentő. Gyorsan titkos 
ábécét ír, hogy az egészet elújságolja
Kingának, Adélnak; és aztán
németórán kiveséznek téged.

 A FIÚK

rugdosódnak, és sáros a cipőjük,
és szünetben a porban hemperegnek.
Csúfolják egymást majomnak, szamárnak,
de minden mókát csoportban csinálnak.

Verekszenek. El is bőgik maguk,
de nem vágnak egymásnak undok
arcot. Nem gyűlölködnek hónapokon át; 
és egész évben egy padtársuk van.

Akivel mégsem összeragadva járnak.
Nem puszilóznak, nem visibálnak.
Nem leveleznek, inkább megbokszolják
egymást, és minden rendben.

Jó volna fiúnak születni, csak nem szeretnék
lábon állva pisilni egész életemben.

A fotó László Noémit ábrázolja. Forrás: a költő első verseskötete, mely Nonó címmel jelent meg 1995-ben, Kolozsváron.

Farkas Beáta: Lecke

Holnapra
meg kell írnom a verset
a kedvenc helyemről a kerületben.
Ez könnyű.
A kedvenc helyem az öreg fotel a sarokban,
ahol lehet álmodozni,
és látom az óriási gesztenyefát -
meg egy kicsit a tévét is, oldalról.
Bár szerintem Edit néni nem erre gondolt.
Csak tudnám, hogy mire.
Mindegy, a műfüves focipályáról fogok írni.
Tavaly lerajzoltam egy pályázatra,
mégsem én nyertem meg.
Szerintem jól rajzolok,
csak a focipálya nem elég izgalmas látvány,
vagy a zsűriben ültek olyanok,
akik nem szeretnek focizni.

Kéne rím, de nem jut eszembe
egy se.
De. Egy.
Igaz, ezt már kitalálta valaki más.
Nem baj, házi feladatnak jó lesz:

Műfüves a focipálya,
minden áldás szálljon rája!

 Ijjas Tamás: Szivaros nagypapi

A nagypapinak vigyáznia kell, hogy ne fújja
rám meg hugira a füstöt, mert akkor köhögő
rohamunk lesz. Nagypapi nem kérheti lilahagymás
nagyit, hogy jó csípősre főzze a gulyást, mert
az szétmarja a szánkat. El kell dugnia a vadász-
puskáját, mert az nem gyerek kezébe való.
Alig csinálhatja azt, amit szeret, de mégsem
szomorú. mert ölbe veheti hugit, és megsimogathatja
a buksimat, meg olvashat nekünk Benedek Eleket,
és megmutathatja, hogyan működik a gyalu.
De legjobban szivarfüstöt szeret fújni a
szappanbuborékba. Azt mondja, a füst mindennek
a lelke, és mikor kipukkad a buborék, ott marad a
lélek szaga a levegőben, a bőrünkbe issza magát,
a hajunkba kapaszkodik, hugi ruhájában táncol,
anyu retiküljében kotorászik, nagypapit
megkrákogtatja. Olyan a világ, mint
egy nagy-nagy tűzrakás, és ez a füst az illata.

 Kiss Ottó: Nagypapa vet majd 

Voltunk a kertben,
nagypapa vitt ki,
azt mondta vet majd,
tavasszal itt, ni!

Ott lesz a borsó,
a mák, a cékla,
amott a zöldség,
a sárgarépa.

Itt lesz a zeller,
és ott a málna,
abból a medve
nagyot kajálna.
Itt lesz a retek,
ott lesz a kapor,
ha azt is vetek,
abból is kapol!

Gáti István: Hol nem volt

Járt nagyapa szürke nagykabátban
Ifjúkorából végül mi maradt?
Ronda lett a körút. Nagypapátlan.
Arca helyén üres a kirakat.
Mit fütyűlne vajon? Félek, ha most
Erre járna újra megszokásból,
Nem ismerné fel a négyes-hatost,
S pörköltet kérne a McDonald's-ból.
Jó volna, ha élne nagypapácska!
Bámulná őt a sarki Humanic.
Hintázna a tömött aktatáska,
Hozná a Bocit s a friss Gyulait.
Árnyát őrzik a házak falai,
Kezemet fogva lépked a magány.
Nincs is körút, mert eltűnt valaki:
Az én öreg, hol nem volt nagyapám.

Filip Tamás: Anyu kicsit hízott

Anyu kicsit hízott,
de nem hisz a szemének.
Azt mondja, rossz ez a mérleg.
De a ruhája pontosan mér,
mert ami kövér,
az nem fér
a ruhába.
Mondom is neki, Anyu,
mi még növésben vagyunk.

Vass Tibor: Ablak a világra

Apa gépén megnéztem valami olyat,
amit nem lett volna szabad megnéznem,

internetezni kéredzkedtem oda,
játszottam is,
de azt megúntam,
elkezdtem kutakodni apa gépében,

és olyat láttam,
amit azelőtt nem,
és nem is akarok még sokáig.

Apa épp bejött a szobába,
kérdezte, mit csinálok,
észlelte, hogy villámgyorsan éppen
bezárok egy ablakot,
nem szobaablakról van szó,
füllentettem,
hogy a Gyűrűk ura ablakot zártam be,
de apa rájött,
mert látta, hogy zavarban vagyok,
egészen más ablakra nyitottam világot.

El kellett mondanom az igazat,
nem kaptam büntetést,
amiért kutakodtam,
de elbeszélgettünk, és végig zavarban voltam,
ami majdnem felért egy kikapással,

s az meg már egészen vicces volt,
hogy azzal zártuk az ablakot,
hamarosan kapok egy életkori sajátosságaimnak
megfelelő könyvet a szaporodásról.
Életkori sajátosság,
még ilyen hülye kifejezést,
mindig tanul az ember valamit.

Gáti István: A szigorú szemüveg

Nagyi táskája mélyén
Van egy parányi üreg.
Ott egy különös rém él:
A Szigorú Szemüveg.
Nagyi orrán, ha látom,
Sosem kérdem: - MIért ez?
Van neki másik három,
S ebben mindig kikérdez.
Egyet az utcán visel,
Az olyan szelíd, kerek,
S van neki kettő, miben
Főzni meg varrni szeret.
Nagyi különben kedves.
Máskor sohase szól rám.
Mégis szigorú csend lesz,
Mikor ő ül az orrán.
Sok volt talán a játék.
Ebből magolás lesz még.
Rám dől szomorú árnyék.
Makogom csak a leckét.
S ha szavaim e kínban
Eltévesztik helyüket,
Orrán tüzesen villan
A Szigorú Szemüveg.

(Holnap csak nagypapásat válogatok!)

  


Kadlót Nikolett: Puszimeghajtás

Nagymama mindenhol ott van.
Észrevétlenül tesz-vesz,
mint egy titkosügynök.
Ha azt hiszed, hogy a vasárnapi ebéd után
bezárta maga mögött az ajtót, tévedsz.
Titokban visszaoson és megcirógatja az arcod,
megcsinálja a befejezetlen házifeladatodat,
a tikkadó szobanövényeknek vizet ad,
elmosogat, és meleg kakaót tölt a bögrédbe.
Vastag kötött zoknit hagy az ágyadon
és cukrot csempész a kabátodba.
Egyszer mégis lebukott, mert a kanapén felejtette az otthonkáját.
Ekkor elárulta, mi a titka:
minden nagyi puszival működik.

Kiss Ottó: Anyukám szép

Anyukám csodaszép asszony,
apukám hozezért passzol.
Ha megyek vele én, látnak,
nem adom soha őt másnak.

Anyukám csodaszép asszony,
apuhoz csakis ő passzol.
Egyedül vagyok én gyermek
- asziszem, valahol nyertek.

Molnár Krisztina Rita: Mennyboltba

Menj ide, menj oda,
menj boltba,
kellene még ez-az
itthonra.
Lista, szatyor, tele
pénztárca,
gyors apa, délre meg
is járja.
Alma, fahéj, zizi,
zellerzöld,
párizsi, tíz deka
vaj, tejföl.

Hát apa? - kérdezi
Mártonka -
Mindig elugrik a
mennyboltba?

 Murányi Zita: Szép és egészséges

tízóraira anyu mindig egy almát pakol,
mert azt olvasta valahol, attól szép és
egészséges leszek. a többi gyerekek
kakaós csigát, nápolyit, meg túrós buktát kapnak
tízóraira. Hál isten Timi ki nem állhatja a túrós buktát
az én almám viszont nagyon ízlik neki,
nekem pedig untig elég, ha anyu elhiszi
szép és egészséges leszek.

 ...akik az "Aranysityak"-ból mosolyognak rám. Pontosabban 39 + 1 költő. 39 költőt Lackfi János kért fel a versírásra, s ő - negyvenedikként - összeválogatta és a világokban való eligazodást segítő  "szösszenetekkel" látta el költőtársai munkáit.

Szombat óta az Aranysityak gyerekvers antológia lapjain mind a negyvenen az enyémek. Molnár Jacqueline róluk készített arcképeivel már személyes ismerőseim. A könyvvel együtt - ráadásul, - Lackfi János aranysityakját is hazahozhattam, melyet a könyvbemutatón viselt. A könyvfesztiválon továbbá sikerült lefényképeznem néhány "Aranysityak"-os költőt, amint saját verseiket mondják "Aranysityak"-beli portréik előtt. (Itthon pedig lefényképezhettem aranysityakosan az "Aranysityak"-ot.)
 

S most kincseimet szeretném megosztani veletek. Verseket a kötetből, a fotókat, és Lackfi János kedves üzenetét, mely szerint igéri, hamarosan ismét jelentkezik a blogunkon is. Azt még hozzáteszem, hogy április 30-ától május 2-áig a Művészetek Palotájában a Gyermekirodalmi Fesztiválon is sok elfoglaltsága lesz, mindazokkal az írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal, irodalmárokkal együtt, akiknek - ugyanúgy mint neki - szívügyük a gyermekirodalom.

Addig is, amíg nem kapunk újabb versíró feladatot, örüljünk az Aranysityaknak és a többi verseskötetnek, mesének, amelyek éppen most vagy a közelmúltban láttak napvilágot. Frissek, vidámak, meglepőek, játékosak, játékra biztatóak.

A közeljövőben gyakran szemelgetek majd belőlük.