Költögető

Szabó T. Anna: FAMESE

Volt egyszer egy facsalád,
nem volt családfája,
a sok kicsi facsemete
csak felnyurgult, úgy nőtt bele
a faiskolába.
„Értitek a faanyagot?
Minek vágtok fapofát?”
Így faggatta őket legott
a fatanár uraság.
De a sok kis facsemete
inkább csak fagottozott,
fabulákat fabrikált, vagy
fafagyit falatozott,
de a fatudományokhoz
fajankónak bizonyult,
a többi fakocka fejhez
sehogyan se viszonyult.
Eladdig, hogy a fatanár
elfakulva kifakadt:
„Hű, favilla, fakarika!
Ki, fakanál, ki, fakard!
Azt a fancsali fajzatát!
Na, majd megraklak, ne félj!
Fakupa lesz belőletek,
vagy fakutya, sőt, fahéj!
Nem famulus! Mért
kupáljam hát akkor fafejetek?
Ilyen fanyar és fantaszta
fákat nem is ismerek!
Faramuci, faragatlan
farizeus farakás!”
Addig-addig ordított,
míg berekedt a fatanár,
belefásult, és belátta,
hogy fatális tévedés
ennyi bunkó, tuskó fattyat
tovább nyesegetni, és –
„Fabatkát se ér”-t kiáltva –
nem engedte őket többet
soha a faiskolába.

Így telt hát be a fa-fátum
a pofátlan fapofákon.

Somfai Anna: SÖTÉTÓRA

Amikor Pötyi néni belép, 

és elkezdődik a matekóra,

percről percre sötétebb lesz.

Mire szabályos betűivel

felírja a táblára a feladatot, 

mi már csak vaksin pislogunk.

Feleltetéskor az osztály

teljes sötétségbe borul, 

de Pötyi néni mindent lát,

és mint az éjszakai ragadozók,

lecsap a padjukba kucorodókra.

Kicsengetés előtt aztán lassan, 

nagyon lassan világosodni kezd, 

egészen addig, amíg Pötyi néni

ki nem lép az ajtón, és távolodó

alakja fekete pöttyként el nem tűnik.

 forrás: Szitakötő 2015/2, 30. szám

Versíró feladat:
Milyen egy jó hangulatú óra, nem Pötyi nénivel, hanem valaki mással?
Írjátok át a verset, s ábrázoljátok, milyen a "Vidámóra"! (ötlet: Rokvic Erzsébet)
Küldjétek el a koltogeto[kukac]gmail.com-ra!

Such Judit Nikolett: TESI HISZTI

Francba, nemár, megint tesi?
Biztos át nem öltözök!
Tuti, megint annyit futunk,
Végtelenek a körök.

Nehogy aztán véletlenül
Kikötődjön a cipőm…
Jaj, bocsika, meg kell állnom!
Színészet lesz a jövőm.

Megint fiúk lányok ellen?
Miért kínoz így a tanár?
Hagyjon már a felüléssel!
Mozgásban is van határ.

Sehol sincs a tesicuccom!
„Jó. Az 1–est bevágtam.”
Jaj, tancsikám, nem kell para!
Inkább már megtaláltam…

Rajz: Gyöngyöstarjáni Rajzműhely, Galambos Lívia 4.o.

Békés Márta: IMBOLYGÓ ISKOLA

Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer egy iskola.
Nem forgott az se lúdlábon,
se kacsalábon.
Hiszen éppen az volt a baj,
hogy nem is nagyon forgott.
– Erre, nem arra! –  mondták emerről.
– Arra, nem erre! – mondták amarról.
De az iskola bizony nem mozdult semerre.
– Merjed, merjed! – mondták az Emerrék.
– Marjad, marjad! – mondták az Amarrák.
Az iskola kicsit szédült ugyan,
de tartotta magát.
– Ha nem mered, csak marad a semmibe!
– Ha nem marod, csak mered a semmibe!
De az iskola nem mert, mert nem mart.
És nem mart, mert nem mert.
Billegett ugyan erre,
támolygott ugyan arra,
de maradt a helyén meredten.
Szédült már mindenki
az igazgatótól a portásig,
féltek, kipotyognak.
A tanulók nem bánták,
jobb ez mint a vidámpark!
Csak a tanárok sopánkodtak:
– Jó, jó, de merre az arra?
A szülők csak sápítoztak:
– Álljon az iskola végre a sarkára!
– Na, ez nekem meredek!
Inkább mégse maradok!
– így döntött az iskola egy nap.
És megrázta magát.
Imbolyogva ugyan,
de mégiscsak elindult.
Erre is, meg arra is.
Semerre, s amarra se.
Bottal üthették a hült helyét.
Aki kiváncsi és
mégis forró nyomon keresi,
megtalálhatja
UGYANOTT!

megjelent az Író Cimborák blogján, 2015. február:
http://irocimborak.blogspot.co.at/2015/02/irany-az-iskola-igy-felelunk-mi.html

Békés Márta: ÁRULKODÓK DALA

Lestél rólam, ne is tagadd!
Meg leszel mondva!

Káromkodtál, szégyelld magad!
Meg leszel mondva!

Körmöd piszkos már egy hete!
Meg leszel mondva!

Kinek rossz a lehellete?
Meg leszel mondva!

Óra alatt mindig zabálsz!
Meg leszel mondva!

Nem a tied, amit találsz!
Meg leszel mondva!

Nincsen házid s te csak lapulsz!
Meg leszel mondva!

Mindenért csak engem szapulsz!
Meg leszel mondva!

Mindig meglöksz írásórán!
Meg leszel mondva!

Mint egy zombi, úgy nézel rám!
Meg leszel mondva!

Mit bökdösöl, szállj le rólam!
Meg leszel mondva!

Ez nem az én disznóólam!
Meg leszel mondva!

Órán is csak mindig játszol!
Meg leszel mondva!

De tőlem kérsz radírt százszor!
Meg leszel mondva!

Meg leszel mondva!
Ki leszelt dobva!
A szemétdombra!
Meg leszel mondva!

forrás: Csodaceruza Magazin, 2014. 68.szám

Szabó Attila: SZÍVEM NEM PARÁZIK

Egyik lábam jobbra menne,

másik lábam balra át.

Középen meg szívem buzdít

kijárni az iskolát.

Szívemben még nem csalódtam,

az vezet, ha indulok.

Akkor is, ha inkább jobbra,

vagy csak visszafordulok.

Ad-e nékem jó tanácsot?

Tudja-e, mit akarok?

Vagy csak össze-vissza rángat,

mint éjjel a takarót?

Egyik lábam tétovázik.

Másik lábam hátra lép.

De a szívem nem parázik,

indulásom várja rég.

Megjelent: a Szitakötő 2015/29-es számában. Illusztráció: Benedek Virág

Békés Márta: SORAKOZÓ

– Mi voltunk az elsők!
(ha nem lököm, fellök)
– Nem is igaz, már itt
álltam!
– De nincs párod, jaj, az állam!
– Nem engedünk, menjél hátra!

Gyere Dani, vágjuk hátba!
– Tégeteket megmondalak!
– Árulkodós,
szenya alak!
– Azért is így hagyom magam:
Jaj, a hátam! Jaj, a hasam!

– Itt az innim, neked adom!
Itt a csipszem, vegyél, finom!
Leszek
párod, tudod mit,
küldjük hátra a Danit!

forrás: Egyszervolt.hu/Vers
 Aranysityak. Szerkesztette: Lackfi János. Bp., Csodaceruza K., 2010.

László Noémi: A KÉMIATANÁRNŐ KÉSZ
tragédia. Nélküle elviselhetőbb
lenne a kémia. Folyton azzal
foglalkozik: mikor hova nézek.
Nem töltik ki az idejét az ionos és
kovalens kötések. Engem saját
kötésem eléggé leköt, a pad alatt.
A tanárnő dühös, a leckével ma
sem haladt, pedig mindenki
békén hagyta.

De nem bírt koncentrálni, mert
Balázs rádőlt a padra, András evett,
Tünde a matek házit írta, Jutka
beszélgetett, Imola rajzolt, Zoli
úgy röhögött, hogy alig bírta;
a tanárnő kitört, vörösen,
tajtékozva hagyta el a termet,
és Csillának, a legjobb kémiásnak
meg sem köszönte a szíves
figyelmet.

forrás: László Noémi: Feketeleves. Kolozsvár, Erdélyi Híradó K., 
Bp., Ráció K. 2010.

Lackfi János: VÉR

Szünetben, a lépcsőn
mindig nagy a tülekedés,
mert sokan igyekeznek lefelé,
és egymásnak ütköznek,
és lökdösődnek és ordibálnak,
és ilyenkor mindig rálép valaki
a másik lábára,
és belekönyököl valaki
a másik oldalába,
vagy véletlenül belebokszol
a hasába,
vagy véletlen lekever neki
egy pofont.
Én a múltkor véletlenül
orrba öklöztem egy kis taknyost,
hátrafordultam,
és egyszerűen orrba vágtam,
mint a filmekben,
de amikor elesett,
és az orrából valami piros szalag
tekeredett a földre,
akkor megijedtem,
nem hittem, hogy a vér ennyire
ki akar szabadulni az emberekből.
Elszaladtam, és hívtam a takarító nénit,
hogy valaki véletlenül elesett, és véres a kő,
és amíg mosták fel a követ és a srácot,
ott álltam egy kicsit távolabb,
és éreztem,
hogy dübörög bennem a vér,
hogy ki akar szabadulni.

forrás: Lackfi János: Kapjátok el Tüdő Gyuszit. Bp., Móra K., 2013.

írta és bejegyezte: Ádám Laura

TANULÁS

Könyvkupacok és ezerféle fogalom,

Az agyamban nagyon nagy a forgalom.

Föci, Töri, na meg Biosz,

Sok-sok doga ami kioszt.

Hármas? Négyes? Mi lett velem?

Elveszítettem a fejem…

Alkotmány meg zárvatermő

És trópusi esőerdő.

Tőke és kolibri-madár,

Minden-minden körtáncot jár.

Kémiai reakció,

No meg talaj erózió.

Proletár és Szent Szövetség,

Kiáltozom csak: Segítség!

Mielőtt még megfulladok,

Leülök és elszunnyadok.

Tóth Szonja Kiara: KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS

- Ez egy közvélemény-kutatás,
 egy kérdés csupán, semmi más.
 Iskoládból legjobban mit szeretsz?

- Ily buta, könyörgöm, hogy lehetsz?
 Én egy dolgot nagyon szeretek,
 és ez nem más, mint a szünetek!

Romhányi József: NYÚLISKOLA

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? -
kérdezte a nyúltanár.

Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! – Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! – felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.

Tóth Szonja Kiara: GÖRÖGTŰZ     

Futok,
    futok,
        szaladok,
Magas
    hegyre
        felmászok,
Hűs
    folyóban
        pancsolok,
Szerelemmel lángolok. 

A folyó nem olthatja,
futás el nem hagyhatja.
Magas hegyre mászhatok,
akkor is csak lángolok!

Tóth Szonja Kiara: ISKOLA

Ülök a széken, mely kissé kopott,
s mit előttem száz diák koptatott.
Lelkemben zsong még a nyár dallama,
de fülemben szól már a csengő szava.
Az új tanévben új tantárgy, új tanár vár.
Ó, messze szállt már a mézillatú nyár!
Kedvem kissé borongós, szomorú,
de pár nap és ellibben a ború.
Kaland az élet, benne az iskola.
Csodát lehel felém mindegyik fala.
Én mindent, de mindent tudni akarok!
Azt hiszem, itt a legjobb helyen vagyok.
A világ kitárul, ha jól figyelsz,
és meglásd, benne örök kincsre lelsz.
Az iskola nem börtön, nem kalitka,
hanem boldog, büszke életed titka.

A költő honlapján működő Versgyárba küldte egy kislány ezt a kérést: „Tudnál-e írni arról, hogy egér volt az osztálytermünkben? Ha nem, akkor bármiről írhatsz nekem, amiről csak akarsz!"

Lackfi János: AGYSÖTÉT

Ki van osztálytermünkben,
Amikor nincs ott senki?
Kék-piros korongokkal
Játszik a sötét, ennyi?

Hurkapálcikáinkat
Az éjjel birizgálja,
Mindent lenyel, majd horkol –
Tátva tonnányi szája.

Mégsem marad kettesben,
Mégsem marad magára
A dagadt éjszakával
Osztálytermünk, a drága…

Egy egér költözött be,
Ha meglátjuk, visítunk,
Mint egy autóversenyző,
Úgy vágtat át a síkon.

A tanár néni is csak
Kapkodja karcsú lábát,
Kopog a magas sarka,
Megőrjíti a látvány!

Tankönyvet hajigálunk
A szürke hős nyomába,
De mindenki vigyáz, hogy
Nehogy még eltalálja!

Izgulunk ám az este,
Hogy mit rág meg holnapra…
Lukas köpenyzseb vár majd
Vagy kipukkant bőrlabda?

Harminc külön lakásban
Harminc ágyban heverve
Harminc osztálytárs készül
Aludni estelente,

És harmincszor két szemhéj
Mögött, az agysötétben
Az az egérke mászkál
Vagy harmincféleképpen.

Lackfi János: FÖLDRÉSZEK

Az Évinéni technikát tanít,
de hát egy Évinéni nekem
ne tanítson technikát,
fordítva fogja a fogót,
a lemezvágót, a kalapácsot,
még akkor is, ha nem.
Az Évinéni vádlija
egészen kidudorodik,
jó nagy darab az Évinéni,
de nem olyan hengerformájú,
annál sokkalta változatosabb.
Az Évinéni arca olyan,
mint valami feszes, fehér tészta,
de mikor haragszik ránk,
földrész formájú pirosság
üt ki a pofacsontja körül,
leginkább Afrika vagy Dél-Amerika,
meg akkor is, ha örül,
de ez ritkább, mert eléggé kicsináljuk.
Nem nagyon fogadunk szót neki,
de hát egy Évinéni
technikából ne dumáljon,
még akkor se, ha domborzatból jó,
az arcán meg pláne földrészek virítanak.
Évinéni múltkor a Rétre vitt ki minket,
ami önmagában nem hülyeség,
de hát egy Évinéni nekem ne jófejkedjen.
Évinénivel ott volt a gyereke,
egészen kicsi gyerek,
ez onnan látszott, hogy nagyon szaporán
kellett szednie a kicsi lábát,
míg mi kényelmesen haladtunk,
az Évinéni nyilván nem tudta hová tenni a gyerekét.
Kézen fogva vezette, én meg egy kicsit mindig
összeakasztottam hátulról
a gyerek bokáját,
elbotlott mindannyiszor,
csodálkozva nézett hátra és bömbölt,
de nem tudta, ki az, mert akkor már
máshová néztem, és csak befelé röhögtem.
Évinéni sem értette a dolgot,
rángatta a kisgyereke kezét,
és csillogott a barna szeme,
meg jöttek a földrészek az arcán,
én meg magamban röhögve lefelé néztem,
a kisgyerek pipaszár lábát néztem
meg az Évinéni fagyigombóchoz hasonló
vádliját, és éreztem, hogy nekem is
földrészek terjednek szét az arcomon,
Ázsia vagy Ausztrália.

                                      Forrás: Irodalmi Jelen 2008

Ezen a héten minden napra választok egyet Lackfi János versei közül, hogy feltöltődjünk a május 9-i találkozóig friss versélményekkel. A most következő írások a kamaszok gondolkodásának, lelki világának nagy felbontású, tűéles ábrázolásai. Mára ezt szántam:

Lackfi János: KÖVÜLETEK

A sulipadban az a jó,
hogy mindig máshova ültetik az embert,
és mindenhol végig lehet tapogatni
a padnak az alját, tele van ragasztva
rágómaradékokkal,
mintha vakoknak írott újság lenne,
bár tudnám olvasni ezt az ábécét.
Anyuék nem adnak rágóra,
mert az csupa műanyag,
és gumicukorra meg savanyúcukorra sem,
mert az is csupa műanyag,
most akkor egyek fát, vasat vagy követ,
mert az valódi?
Úgyhogy ha már a pénzemet elköltöttem
könyvre vagy rágóra vagy cukorra,
kunyerálok mindenkitől,
vagy éppen leszedem a pad aljáról
a vakoknak otthagyott írást,
kell egy kis idő, míg az ember szájában
a kemény kődarabok felpuhulnak,
és megint rágószerűek lesznek.
Néha borsózik a hátam,
ha belegondolok,
ki mindenkinek a nyála
került már így a számba,
baktériumok meg mindenek,
amik egy atomtámadást is túlélnének,
mondja anya, a család orvos-szakértője.
Hogyne élnének át néhány hetet
egy kővé vált rágó hátán,
lehet, még nyaralásnak is tekintik,
vígan napoznak a rágóhegy tetején
fejjel lefelé, mint az ausztrálok.
Aztán végignézem az osztályt
nyál-szempontból,
van, akiét szívesen megkóstolnám,
hogy milyen ízű,
van akiét sosem.

                                   Forrás: Irodalmi Jelen 2008

Békés Márta: TÁSKALELTÁR

tankönyv? csak a borítója
(én semmit sem tudok róla,
hova lett a tudomány,
engem nem bánt e hiány)
egy töküres tolltartó,
(pisztolytoknak volna jó)
tartógumik felszaggatva,
(engem ezért ne nyaggass ma)
hetvenhárom szamárfül
nyolc füzeten legbelül,
kitört ceruzahegyek,
kilenc, hogy pontos legyek,
radír, mit körző átdöfött,
találhatsz belőle ötöt,
szétkaratézott vonalzó,
órán játszott torpedó,
na meg három rágó ára,
szögmérő, de ripityára,
matchboxfelni repedten,
(nahát, ezt hogy kerestem!)
visszakapott visszajáró,
pulóver a visszájáró',
sonkáskenyér, érintetlen,
(asszem aszondtam megettem)
almacsutka, már penészes,
(kérlek szért se légy mérges)
széjjelolvadt tejcsoki,
(veszni hagytam, tök ciki)
egy fel nem használt puska,
meg hogy csíp engem a Zsuska,
egy ragasztó széjjelkenve,
meg hogy nem volt leckém keddre,
meg egy háttal kezdett mondat,
meg, hogy elmarad a szombat,
nahát, ilyet már kilátott,
még az intő is elázott,
hogy nem hoztam füzetet,
meg az a sok üzenet...
Hát, arról szól valahány,
hogy a gyermekük trehány.
Hanyag lennék, rágalom!
Cipelem a hátamon.

Hervad a Nap, bágyad,
Száll a napsugár
Levelekkel együtt:
Elfáradt a nyár…
Összecsomagolja
Minden holmiját:
A sok jóidőt és
A fürdőruhát
És emeli a karját
És sípjába fúj:
Elég volt kispajtás…
Mostantól tanulj!
Virágok helyett már
Nyit az iskola
És sarkig tárva
Barna kapuja:
Ég helyett a tábla,
Part helyett a pad
Hív a szelíd őszbe:
Érezd jól magad
És a havas télben
Napsugár helyett
A tudás fényei
Melegítenek.

írta: Tóth Szonja Kiara, 9 éves

Végre itt a nyár! Jaj, de jó!
Milyen édes szó a VAKÁCIÓ!
Rá se ránts a sok esőre!
Süt még napfény a mezőre!

Vizet ide! Fürdőruhát!
Ne is lássam én a táskát!
A szekrény mélyére vele,
Szeptemberig elő ne gyere!

Egy jó regény kell most nekem,
Számtankönyvem elfeledem.
Alszok, alszok én délig,
S kukorékolok majd éjfélig.

Iskolában minden zárva,
Szomorkodik szegény árva.
Megszokta, hogy a gyerekek
Vad indiánként üvöltenek.

Szeptemberben találkozunk,
De addig nincsen semmi dolgunk.
Üres Iskola! téged is vár,
Ez a csodás, hosszú nyár!

írta: Ádám Laura, Lorchi Szegedről, 10 évesen (nagy fájdalmában:-)

Ó, mily szörnyűség!
Itt a világvég!

Díszeleg egy fekete pötty a füzetemben.
Ez a kis fekete folt fakasztott könnyekre.

Van egy fekete kis pontocska,
Ez sirattat engem mostan.
Bár csupán egy van nékem belőle,
Úgy érzem, összedől a világ tőle.