Mint a meghívóból és a hosszú hallgatásból is kiviláglik, az elmúlt heteket a március 29-i Internet Fiestára való készülődéssel töltöttük.
A nap számunkra legfontosabb eseménye a Költögető találkozó és a versíró foglalkozás volt. Végre személyesen is találkozhattunk Lackfi Jánossal, aki néhány perc alatt vidámságával, közvetlenségével igazán baráti, oldott hangulatot teremtett. Így könnyen jöttek az ötletek: mi legyen a közös vers témája, hogyan folytassuk A tücsök és a hangya történetét, majd pedig milyen apróhirdetést adnának fel az állatok. Igazán sziporkáztak a résztvevők. És megszülettek a művek, melyeket - ha sikerül begyűjtenem a költögetőktől - itt is közzé szeretném tenni.
(Ez itt egy FELHÍVÁS: hozzátok vagy küldjétek el nekem a "Tücsök és a hangya" befejezését és az állatos apróhirdetéseket!)
A versír-óra végén átadtuk ajándékunkat Lackfi Jánosnak: a költögető gyerekek egy-egy "emléklapot" írtak, rajzoltak magukról. Volt, aki kedvenc Lackfi-verse illusztrációját is elkészítette. Mindezt egy költögetős dossziéban összegyűjtve Mák Bernadett adta át a költőnek.
![]() |
Emléklapok Lackfi Jánosnak |
Ezzel még az események nem értek véget. Délután az Internet Fiesta díjátadó ünnepségére voltak hivatalosak a "Szimat a neten" vetélkedő csapatai és a költögetők. Lackfi Jánostól minden jelenlévő versíró-palánta kapott egy-egy Lackfi-kötetet, "A részeg elefánt"-ot vagy a "Törpe és óriás között" címűt.
"Külsős" (nem kálváriaparti iskolás) tagjaink közül az egriek - nagy örömünkre - magyartanárukkal együtt el tudtak jönni. A szegedi és még távolabbi költögetőknek erre nem volt lehetőségük. Ők postán kapják meg a könyvjutalmukat.
Az ünnepség végén Lackfi János Skype-on videobeszélgetést folytatott az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatójával Tőzsér Istvánné Géczi Andreával az internet "hasznáról és káráról".
(Majd jövök még videoklipekkel is, melyek az eseményen készültek.)
Olvasd el Lackfi János írását honlapján a találkozóról:
Utolsó kommentek