Felejthetetlen órát töltöttünk el kb. hetvenen, kisebb-nagyobb gyerekek, Fecske Csaba társaságában a Kálváriaparti iskola könyvtárában november 30-án.
Kosztolányi Dezső írta:
"Minden költő gyermek.
Minden gyermek költő."
Fecske Csaba mintha ma is gyermekkorát élné, mondta-mondta egymásba fonódó történeteit az ötven évvel ezelőtti kisfiúról, aki hét éves kora óta mindig költő szeretett volna lenni.
A hallgatóság: elképedve, csodálkozva hallgatta hogyan rákásztak a régi falusi gyerekek a patakban, sütöttek nyárson kukoricát, készítettek savanyú nyalókát, botot hangyabolyba dugva, és hogyan vette rá Fecske Csaba 10 éves korában osztálytársait a versírásra. Megtudtuk, hogy nagymamája kedvenc unokája volt, mert nagyon jól tudott kapálni. De az állatokra is jól vigyázott, és nagyon sokat kellett dolgoznia már kisgyermek korában. Mindezt nem úgy mesélte, hogy sajnálkozzunk és szörnyülködjünk, milyen nehéz volt régen gyereknek lenni, hanem büszkén és boldogan. Mert a felnőttek már tudják, milyen jó gyereknek lenni... A költő gyönyörűen megírja ezt a boldogságot Jó volt című versében.
Kiderült találkozásunkból az is, hogy Fecske Csaba mennyire szereti és komolyan veszi a mai gyerekeket. Biztosan ezért van, hogy versei között minden mai gyerek talál hozzá közelálló kedvencet, melyet szívesen olvas, szívesen megtanul és alkalomadtán elmond.
S hogy "minden gyermek költő"? Remélem és szeretném, ha ezt blogunk tartalma és költögető gyerekei is minél gyakrabban és ékesebben bizonyítanák.
Utolsó kommentek