Költögető

Miért nem beszélnek a fák?

A kertünkben áll egy lila ringlófa. Különlegessége, hogy teliholdkor megelevenedik. Nem mozdul el a helyéről, csak megelevenedik. Hajlong és este 10 órától kezdve be nem áll a szája. Ilyenkor köré gyűlnek az állatok, madarak, macskák és a kutyák is elhallgatnak a környéken. Sokan mondják, hogy ijesztő a mi környékünk teliholdkor, ugyanis fenn virít a telihold, de minden kutya néma csendben van és csak valami susogást hallani. Ha nagyon erősen fülelsz, meghallhatod, ahogy az öreg ringlófa a fák történetéről mesél:

- Az én időmben még minden fa beszélt teliholdkor. De hát hol van az már! Mi mindig némák voltunk, csak teliholdkor beszélhettünk. Mindig nagy susogás volt ilyenkor! Mindenki beszélni akart, minél többet, minél gyorsabban, mielőtt felkel a nap. Persze, ez jórészt a fiatalokra vonatkozott. A felnőttek általában halkan beszélgettek. Voltak, akik magas hangon zizegtek, mások mélyebb hangon susogtak, voltak, akik zörögtek. Aztán egy nap sötét felhők takarták el az eget. És persze aznap pont telihold lett volna! Természetesen a hold nem bukkant elő és nem ért el minket a holdfény, így nem tudtunk beszélni. Következő teliholdkor, így hát mindenkinek nagyon sok mondanivalója volt. Hiába intettek a felnőttek, hogy halkan, egy telihold-kimaradás megviselt minket. Így olyan hangosan beszélgettünk, hogy az emberek tisztán értettek minket. És ezzel megszegtük a fa lét legfontosabb szabályát: Csak úgy szólj, hogy azt ember ne értse!

A szabályszegésnek meglett a következménye: Jött a fafelügyelő! A fafelügyelő egy apró zöld szöcske és ő felel a fákért. Így szólt a fafelügyelő:

„Mivel megszegtétek a fa lét legfontosabb szabályát, így most móresre tanítalak bennetek! Ezentúl csak a szél útján tudtok majd beszélgetni, amíg meg nem tanultok halkan szólni! Akkor visszajövök és feloldom a varázslatot!”- mondta és ránk szórt valami csillámport. Én nagyon megijedtem. Mivel még kicsi voltam, Szél úrfi (akkor még ő is eléggé fiatal volt, ezért ragadt rá az úrfi jelző) megsajnált és elfújta az utamból a csillámport.  Így tudok ma is beszélni. Nagyon hálás voltam neki akkor is, és most is az vagyok. „Jegyezzétek meg! Ha már tudtok csendesen szólni, visszajövök és feloldom az átkot!”- szólt még egyszer a fafelügyelő. De már nem tudta feloldani, mert másnap egy kisfiú elfogta egy lepkehálóval. És a mai napig a szegény fák, csak a szél útján tudnak kommunikálni! – fejezte be a mesét a lila ringlófa.

- Szép mese volt! – szólt szipogva egy varjú.

- De miért pont a szél útján tudnak csak kommunikálni? És nem büntették meg Szél úrfit a tettéért?- kérdezte egy cinke.

- Ajjaj! Itt az idő!- szólt egy macska az első napsugarak felé pillantva.

- Azt majd egy másik alkalommal elmesélem! Csak emlékeztessetek rá! - azzal a fa vonásai megkeményedtek, ahogy az első sugarak megérintették a lombkoronáját. Az állatok szétszéledtek és nem maradt ott más csak a fa és az (így már üres) kert.

- Nos, igen! Rég volt, szép volt! - gondolta a fa, ahogy pár rózsaszín virága a földre hullott és Szél úrfi kérés nélkül táncba vitte őket.