Megjelent az Aranysityak antológiában, Gáti István versei elé:
"Gáti István ünneprontó volna? Mert hogy gyerekeknek csupa mókáról, kacagásról illik regélni, nemdebár?, nem pedig afféle szemerű, szomorú dolgokról. Mint például a halál vagy az öregség. Pedig István ilyenekről mesél, egész tejszínhabkönnyedén, mondhatni viccesen, pusmogósan. Olvashatjuk itt Tök Magda kicsinyített kalandregényét is, és elámulhatunk, mennyi szerelem és viccesség és hetykeség szorult ebbe a veteményeskertbe. Gáti István versmeséinek hősei többnyire mégis inkább afféle hozzánk egészen közel, Óperencián jóval innen élő kisöregek: nagymama-nagypapa-idegenbácsi. Élők, holtak, holtan élők. Merthogy ő mesélő, pontosabban ő a mesélő, aki életre meséli a kedves időseket. Akiket tárgyak vettek körül, Szigorú Szemüveg, dömper, nagykabát, négyes-hatos villamos és még sok egyéb. Ezekből a dolgokból bűvöli elő személyüket a költő. És közben ő maga is visszabűvölődik, mi is visszabűvölődünk abba az ősi korba, mikor a gyep még nem "hasonmás", a ház meg még "tanácsi". Vissza a gyerekkorba, a más gyerekkorába. Márpedig a régvoltakhoz való visszatérést, visszazarándoklást ünnepnek szokás nevezni. Ezért mondom én, hogy Gáti István nem ront ünnepet. Sőt, inkább szakavatott ünnepjavító, ünnepszerelő mester."
A portré Molnár Jacqueline munkája az Aranysityakból.
Utolsó kommentek