Költögető

LOCSOLÓVERS 2020

Idén

Nagy Bandó András: AZ ÉN ANYUKÁM

Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.

Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.

Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze, kicsinykét kócosabb.

Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.

Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.

Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kis nyuszit.

Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.

Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.

Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.

Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.

Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?

Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!

Sz.-Pifkó Célia: LENNÉL-E?

Ha egy szelet pizza volnék, lennél-e a sajtom?
Hogyha felnőtt férfi volnék, lennél-e a bajszom?
Ha egy versenyautó volnék, lennél-e a kormány?
Hogyha csokitorta volnék, lennél hab a tortán?
Ha egy számítógép volnék, lennél-e az egér?
Hogyha én egy nagy polc volnék, lennél rajta regény?
Ha egy állólámpa volnék, lennél-e a körte?
Hogyha kör volnék egy lapon, lennél-e a görbe?
Ha én egy zsebóra volnék, lennél-e a láncom?
Hogyha fodros szoknya volnék, lennél-e a ráncom?
Ha egy meleg sapka volnék, lennél-e a pompom?
Hogyha én egy mondat volnék, lennél-e a pontom?
Ha a naprendszerünk volnék, lennél-e a Napom?
Hogyha én egy kotta volnék, lennél-e a dalom?
Ha egy malacpersely volnék, lennél benne érme?
Hogyha én az élet volnék, lennél-e a része?

Versíró feladat: folytatás közösen

Miután megismerkedtünk a verssel, megfigyeltük a mondatok szerkezetét, mindenki a saját ötleteiből alkotott verssorokat. Végül egybeszerkesztve, rímelő sorokat keresve megalkottuk a saját közös versünket, így:

Hogyha egy kép volnék, lennél-e a színem?
Hogyha én a TV volnék, lennél-e pixelem?
Ha egy család volnék, lennél-e a gyerek?
Hogyha kályha volnék, lennél-e a tüzem?
Ha egy könyv volnék, lennél-e a lapom?
Ha egy férfi volnék, lennél-e kalapom?

Hogyha én egy erdő volnék, lennél madár benne?
Hogyha én egy újság volnék, lennél a hír benne?
Hogyha én egy táska volnék, lennél-e cipzáram?
Hogyha én egy baba volnék, lennél-e kiságyam?
Ha én óra volnék, lennél mutatója?
Hogyha én a Föld lennék, lennél a lakója?

Ha ajándék volnék, lennél rajtam masni?
Ha hamburger lennék, lennél bennem husi?
Ha egy cseresznye volnék, lennél-e a magom?
Ha egy bokor volnék, lennél-e árnyékom?
Ha egy rigó volnék, lennél-e a hangom?
Hogyha templom volnék, lennél-e harangom?

Hogyha kulacs volnék, lennél benne a víz?
Ha én étel volnék, lennél benne az íz?
Ha én férfi volnék, lennél feleségem?
Ha én alma volnék, lennél a mag bennem?
Ha én kutya volnék, lennél fényes szőröm?
Ha én madár volnék, lennél-e a csőröm?

Hogyha én a film volnék, lennél a filmkockám?
Az én tolltartómban lennél-e ceruzám?
Ha én ház lennék, lennél-e ablaka?
Ha iskola volnék, lennél tanulója?
Ha én fa volnék, lennél-e az ágam?
Ha én szoba volnék, lennél-e az ágyam?

Ha egy fej volnék, lennél-e a sapkám?
Hogyha sapka volnék, lennél rajtam hajtás?
Ha én egy szekrény lennék, lennél-e a polcom?
Ha én egy falu volnék, lennél-e a boltom?
Hogyha én egy könyvtár volnék, lennél benne a könyv?
Hogyha én egy ünnep volnék, lennél benne öröm?

Ha az XBOX volnék, lennél-e lemezem?
Ha az élet volnék, lennél benne szerelem?

Írták: a Gyöngyösi Kálváriaparti Iskola Szitakötő szakkörének tagjai, 2019.03.13.
A képet rajzolta: Andó Emese 4.o., Gyöngyöstarjáni Rajzműhely

A Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola felsőseinek ez jutott eszükbe az eredeti versről:

Hogyha én a tányér lennék,
lennél-e az étel?
Hogyha én a nap lehetnék,
Beborítnál fénnyel?

Hogyha én a tenger lennék,
lennél-e a habom?
Hogyha én a börtön lennék,
lennél-e a rabom? 

Ha én egy temető lehetnék,
lennél-e a sír?
Hogyha én egy vers lehetnék,
lennél-e a rím?

Hogyha éheznék szegényen,
lennél-e a falat?
Ha egy tavi horgász lennék,
adnál nekem halat?

És ha én a hal lehetnék,
lennél-e a csali?
Ha egy nagy hamburger lehetnék,
lennél-e a sali? 

Hogyha én a mező lennék,
lennél te a virág?
Hogyha a Mindenség lehetnék,
lennél-e a világ?

Hogyha én egy hajó lennék,
lennél te az árbóc?
Hogyha én egy tölcsér lennék,
lennél te a gombóc? 

Hogyha én a táska volnék,
lennél te a füzet?
Hogyha én egy kályha volnék,
szítanád a tüzet?

Hogyha én egy galamb volnék,
lennél-e a szárnyam?
Hogyha én egy ember volnék,
lennél-e az árnyam?

Hogyha én egy pille volnék,
lennél-e a csápom?
Hogyha én egy férfi volnék,
lennél-e a párom?

Ha egy zöld filctoll lennék,
lennél-e a tábla?
Ha egy beteg gyerek lennék,
lennél-e a nátha? 

Ha én egy nagy hot-dog lennék,
lennél-e a virsli?
Ha én egy kockasajt lennék,
lennél-e a kifli? 

Hogyha én egy kés lennék,
lennél-e az élem?
Ha én ez a vers lennék,
lennél-e a végem?

Mechler Anna: ÁBRÁND                                              
Jácintnak 

Ha lenne egy igazi motorom,
Jól felbőgetném a homokon.
Hiába dobálná szerteszét a sarat,
Csak gázolnék vele a pálmafák alatt.
Ó, bárcsak lenne egy motorom!
Azt nézné az összes rokonom.

Ha lenne egy igazi repülőm,
A felhőket száguldva kerülőm:
Ledobnék nektek egy nagy marék havat,
És átrepülnék a szivárvány alatt.
Ó, bárcsak lenne egy repülőm!
Az lenne a kedvenc üdülőm.

A legnagyobb vágyam egy quad,
De anyukám szerint az vad.
Sisakot csatolnék, egy kicsit menőznék,
Azután mindenkit gyorsan megelőznék.
Ó, bárcsak lenne egy quadom!
Ha elkéred, én kölcsönadom!

Ha lesz majd egy igazi gokártom,
Azzal a környéket bejárom.
Utánad indulok, előtted érkezem:
Kormányát szorítja a kesztyűs két kezem.
Ó, bárcsak lenne egy gokártom!
Télen is, nyáron is imádom!

De apa azt mondja, hiába kívánom:
Csak majd ha nekem is lesz jogosítványom.
Én meg még iskolás vagyok.
És tudod, hogy hogy járok? Gyalog!

forrás: Mikkamakka, 2.évf. 5.sz., 2014. május
illusztráció: Buzay István

Dóka Péter: A NAGYI KÁVÉT FŐZ

Nagyi mindig rohant,
rengeteg dolga volt,
sütit sütött, kávét főzött,
mosogatott és gyomlált.
És mindig odaégett a kaja,
felrobbant a kávéfőző,
habos maradt az edény,
gyom helyett a virágot húzta ki.
Mert nem lehet egyszerre
ennyit, mondta neki apa.
Csak izgatod magad.
Nem bírja ezt a gyenge szív.
Egy nyugdíjas ne rohangáljon,
üljön meg a fenekén.

És most csönd van, mióta nincs itt,
minden tiszta és unalmas.
A mentő messzebbre vitte, mint hittem.
A sarkon nem balra fordult,
mondta apa, hanem az ég felé.

Amikor tegnap csattanást hallottam,
úgy örültem, hogy itt a nagyi,
és felrobbantotta a kávéfőzőt.
De csak apa robbantotta fel.
Pont mint a mama, mondtam neki.
Igen, mondta, mint az anyám.
És egy kicsit le kellett
ülnie pár percre. Hallgattunk.
Aztán kifújta az orrát,
és hoztuk a felmosórongyot.

forrás: http://dokapeter.blogspot.com/

Mechler Anna: NEM ADOM FEL!                                               
Marcinak

forrás: Mikkamakka, 2016. május

Fecske Csaba: MOSTOHA

este tévé van

meg én vagyok

a tévében izgalmas krimi

bennem tizenkét palacsinta

meg némi rosszaság

hát először engem kapcsolnak ki

forrás: Fecske Csaba: "Halpénzen vett világ" c. kötete,
http://mek.niif.hu/04200/04293/html/

Petőfi Sándor: IFJUSÁG

Dóka Péter: FÉRFIDOLOG

Micsoda szégyen,
mondta a nagyi.
Ilyet a családban még
sosem, ilyet még senki.
Csak nagyapád meg ne tudja.
Biztosan a sok tévézés,
meg a furcsa barátaid,
akik sose köszönnek.
Le is kell ülnöm,
picit szédülök,
nagyon megvisel.

Ez az, fiam,
mondta nagyapa,
A vér nem válik vízzé.
Én magam is sokat
huncutkodtam,
nagy vagány voltam,
annyi biztos.
Igazi fenegyerek,
híres vagabund,
az iskola réme.
De a nagyinak egy szót se,
mert gyenge a szíve
szegénynek.

Már megint te,
mondta az anyám,
Mit kell még elviselnem?
Minden fiú ilyen? Miért is
nem egy lányt szültem?
Egy pici, aranyos,
dolgos kislányt?
Vehetnék neki cuki ruhát,
meg pillangó formájú
hajcsatot. Azt a kéket.
Tisztára, mint az apád.
Jobb, ha neki el se mondod,
van baja elég.

Csak így tovább, fiam,
mondta apám.
A te korodban én is,
de ez maradjon köztünk.
Aztán máskor ügyesebben,
hogy el ne kapjanak.
És másnak ne mondd el,
mert ebben a családban
csak én értelek meg.
Jól jegyezd meg, fiam:
ez férfidolog.

forrás: http://dokapeter.blogspot.com/

Nyulász Péter: HÁROM LÁNYOK

Ej, a lányok olyanok,
sose tudni, mi bajuk!
Egy leány az szelet kavar,
villámot szór, mint a vihar.
Amikor meg ketten vannak
perpatvar a vége annak.

Bezzeg hárman sugdolóznak,
csendfelhőbe burkolóznak!
Világból szőtt paplan alatt
együtt járnak három utat.
Három leány, három álom - sohalátott ördöglakat:
semmi pénzért nem adják el senkinek a titkukat.

A verset itt találtam: http://shop.igazgyongy-alapitvany.hu/

Szabó T. Anna: PÁRNA

Dudorásszunk, jó?
Dalolásszunk, jó?
Heverésszünk, jó?
Fecserésszünk, jó?

Megölellek, jó?
Simogassál, jó?
Ne csikizz meg, jó?
Vagyis… úgy is jó.

Susorásszunk, jó?
Vihorásszunk, jó?
Fütyörésszünk, jó?
Hisz a kedvünk jó!

Olts most villanyt, jó?
Nehogy elmenj, jó?
Elfogyott a szó…
Elaludni jó.

A vers a költő honlapján jelent meg 2014-ben: szabotanna.com

Mile Zsolt: KAMILLA MONDJA ESTE

Ugye jól áll nekem a pizsama?
És ugye holnap kirándulunk?
És ugye nem mész dolgozni
Soha?

Anya, neked rajzolok tengert,
Látod, az ott egy hullám,
Az pedig egy hatalmas bálna,
Kilátszik a vízből a háta!

Mindjárt kifogy az elemem,
Veled akarok aludni,
Anya mesélj nekem!
És hogyha elalszom,
Akkor is maradj velem!

A vers forrása: Csodaceruza magazin 2015/70.                Grafika: Biró Eszter

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?

Nem, már tudom mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.

Megrendelem jó előre
a virágot a mezőre,
tél után a lomb-nyílást,
betegségre gyógyulást.

És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.

rajz: Gyöngyöstarjáni Rajzműhely, Galambos Lívia 2.o.

Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.

Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.

Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze, kicsinykét kócosabb.

Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.

Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.

Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kis nyuszit.

Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.

Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.

Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.

Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.

Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?

Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!

Varró Dániel: Unokaöcsémnek
– arccsipkedős
nagybáty-vers

Dini te,
süss ide!
Ne másszál föl semmire,
ne másszál most föl te székre,
figyeljél a költeményre,
amit én,
Dinikém,
neked itten mondok.
Ne nyomkodd a gombot!
Dini,
nini!
Itt egy ember,
levehető szemüveggel
Egy bozontos bácsi.
Nem vagy rá kíváncsi?
Nézd csak motyog, fel-le sétál,
haja szála szerteszét áll.
Ne féljél a bácsitól!
Ő csak rímeket csihol.
Pont ihlete van ma,
attól olyan bamba.
E haj fésűt nem sokat lát!
Képe sem épp megborotvált,
afteshévvel átsikált,
ő itt a te bácsikád.
Hányaveti nyegle,
szemüvegét vedd le!
Most, mivel
nem figyel.
Nahát, milyen vaksi!
Mint mikor az aksi
lemerül a telefonban,
elsötétül vele nyomban
a világ,
mit se lát!
Hülye arcot ölt ő,
bácsikád, a költő,
hunyorog és pislog,
kalimpálni is fog,
hadonászik, mindent lever,
egy plüssnyúl a földön hever,
belebotlik - vigyázat!
Kerüld ki a kiságyat!
Ott a tévé... ott a puff...
ott egy ajtófélfa... Puff.
Vigyázz, ott van megin egy!
Puff, annak is nekimegy.
Most féllábon, lám, forog,
dülöngél és tántorog
(mi az ott a fülön, vér?)
tántorog és dülöngél,
úgy, mint aki spicces.
Ugye milyen vicces?
Bácsikád a mókamester.
Drukkolj neki: ess el, ess el!
És akkor ő elesik.
Most a földön hever itt,
könnyben ázik pillája.
A plafonra, csillárra
fölnézhet.
Ugye milyen
vicces dolog,
Dinikém, a
költészet?

A vers Varró Dániel  "Mi lett hova?" c. kötetében jelent meg.  A kép Molnár Jacqueline alkotása az "Aranysityak" antológiában.

Kollár Árpád: MILYEN MADÁR

ki lopta el idén a tavaszt, milyen madár vitte magával délre,
és milyen madár szárnyán suhogott be újra északról a tél,
ki harapta le fagyos foggal a rügyeket a bokrok ágairól,
melyik padlásra rejtette előlünk a hóvirágot, a nárciszt,

és hova bújunk a tél elől, ha már lecseréltük a téli kabátot,
a sapkát is a fiókba tettük, és elveszett a sálunk is régen,
milyen északi madár hozott kései havat most a nyakunkba,
kihez bújunk melegedni, ha apa már elutazott a hosszú útra.

Jólesz György: TAVASZVITA

Jaj, úgy vártam már a tavaszt!
Hogy befest majd mindent zöldre,
Virágra virágot fakaszt,
Bogarakat szór a földre.

– Bogarak! – legyintett anyám.
– Zápor zuhog, rozsdás leszek!
És a sárlatyakos tanyán
Dülöngélnek részeg szelek.

Ó, hogy vártam már a tavaszt!
Ujjongást a madárdalban.
Földszagú hóember-panaszt,
S látni, mennyi bimbó pattan.

– Ugyan! – horkant föl az apám.
– Részeg duhaj! (Még hogy bimbó!)
Dobog a korcsma asztalán,
S örülhetsz, ha holnap nincs hó.

De én csak vártam a tavaszt,
Kedvenc évszak-cimborámat.
Ezt az édes tündér-kamaszt,
Ki kincsével elkápráztat.

– Még hogy kinccsel! – mondták ketten.
– Ez csak egy szeszélyes vándor!
Nevettek rajtam rekedten.
– Részeges madárdal-kántor!

Érvre ellenérvet hoztunk,
Eldönteni: csúf vagy bájos,
És amíg így vitatkoztunk,
Elillant a drága május.

Megjelent a Szitakötő 2012/1. (17.) számában      Rajz: Gyöngyöstarjáni Rajzműhely

Fecske Csaba: RÓKA

Egy kis róka, egy ilyen
lompos farkú, hegyes fülű,
ravaszdi, ám mégis együgyű
kis róka mit csinál?
Mit csinál reggel,
          délben,
                este?
És mit, mikor az erdőt
az éjszaka korma belepte,
és zörög az avar, reccsen az ág,
zúgnak a súlyos lombú fák,
bagoly huhog, s holdfény szitál,
mondd egy ilyen kis róka 
                 mit csinál?
Mit csinál hétfőn,
          kedden,
                szerdán,
     és főleg csütörtökön?
Szívében bánat tanyázik-e,
vagy farkát csóváló öröm?
S ha eljön a péntek,
      el a szombat,
           és el a vasárnap,
mert a napok jönnek, mennek,
sőt repülnek, szállnak -
mondd, ez a lompos farkú, hegyes fülű
ravaszdi, ám mégis együgyű
kis róka mit csinál?

Tavasz van: kócos, fényes,
ibolyaillatú tavasz van,
madárszárny karcolja össze az eget,
halak fickándoznak a patakban,
         mindenki örvend, aki él:
         a bogár,
                  a lepke,
                           a fűszál –
ilyenkor vajon kis rókánk mit csinál?

És ha jön a nyár, a nyár,
s a nap, mint tüzes kemence fűt,
s ájultan liheg a lomb, és
aranyboglyák lobognak mindenütt,
az erdő is kókad, álmosan
hasal a csönd a lágy mohán,
verítékcseppek csillognak
a fölhevült szikla homlokán,
s pipacstól véres a rét,
         és áll a lepkebál –
mondd, ó mondd nekem,
nyáron a róka mit csinál? 

És ősszel, midőn
hervad a virág, hull a lomb,
s melledet túrja, döfködi szíved,
mint földet a vakond,
s a füttyös madárnép is mind
         tova, messze száll –
Ősszel, ősszel
         a róka mit csinál?

Már itt a tél, a jégfogú,
deres, darás vicsorgó ordas,
mint kaszaél peng a fagy,
az éj ha csillagos, ha holdas,
s a hallgatag erdőkre
        lassan hó szitál.
Aki teheti, fűtőzik.
S a lompos farkú mit csinál?

Ha tavasz,
         ha nyár,
                  ha ősz,
                           ha tél,
az a kis róka,
az a lompos farkú, hegyes fülű,
ravaszdi, ám mégis együgyű
kis róka nappal a vackán henyél,
rejtőző rókalyuk mélyén pihen.
Szemét lehunyva álmodik,
úszik a langyos semmiben,
hol a veréb is lúddá változik.
Máskor, hogy az időt múlassa,
S főleg, hogy eddze izmait:
farkával játszik, akár a macska,
majd megfeszíti testét,
        mely karcsú, mint a híd.
Nappal a róka szelíd szőrcsomó,
bújik titkos rejtekén,
míg odakünn a nap süt,
                           szél fúj,
                           esik az eső,
                                    vagy hull a hó.

De ha leszáll az éj
s leplével mindent eltakar,
a róka vadászni indul:
lábai alatt föl se szisszen az avar,
olyan vigyázva, olyan puhán lép,
hogy neszt ne üssön.
Mint árnyék suhan a fák között,
a holdfény csurgatta ezüstön.
Hűvös éji szél lengedez,
s ő a légsodrásba szimatol,
s tudja, érzi már
ha zsákmány lapul valahol:
alvó nyúl, óvatlan madár
hopp! állkapcsa foglya lesz.
A tóparton vadkacsa bóbiskol,
s míg a nád, a sás neszez,
a róka lecsap rá, gyors mint a villám!
Már a lyukához fut vele
Mára megvan a vacsora,
a vadkacsa finom csemege.
       Olykor persze csak pocok
                           vagy egér akad
fogára, de ő nem válogat,
ha gyötri az éhség.
                       Van úgy, hogy
a faluban kövér tyúkot rabol
– életveszélyes kaland! –
nyomában egy falka eb lohol
csaholva,
         s ő irháját menti,
s ha szerencséje van,
         s az erdő elnyeli,
nyomát kuvasz és komondor
– seregnyi vitéz – már bottal ütheti.
A róka, mondom, nagy vadász,
      ám olykor bizony ő veszít:
amikor sem a jó szimat,
sem a gyors láb nem segít,
zsákmány nélkül marad, s éhezik.

 

 A vers forrása Fecske Csaba: Szárnyaim nőnének c. kötete         Grafika: Biró Eszter

SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A KÖLTŐT 70. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL.

Sütő Fanni: SZIMFÓNIA HÁRSFÁRA ÉS BÜKKRE

Pofon csapta a tavasz a várost,
csak úgy csattant. A szétpattant rügyek
zöld foltossá festették a sáros,
szürke parkot. Mindenki ürügyet
keres, hogy a természetbe menjen,
Pest szögletes, míg az erdő kerek.
Minden hang összecseng, mint a mennyben.
G-mollban motoznak a gyökerek,
és bükkön koppan a harkály csőre.
Az erdő a zene nyelvén beszél,
gólyahír a húrja, cser a dobverője,
fák között suhogva rohan a szél:
ujja alatt a hársfák zengenek,
ezer színben dalol a rengeteg.

megjelent: Szitakötő, 40.szám, 2017-4

A világ legrövidebb meséje arról szól, hogy a királylánynak volt egy békája, és hiába jöttek a daliásnál daliásabb királyfiak, hogy megkérjék a kezét, a lábát, a füle tövét meg a haját, rájuk se hederített. Inkább álltó nap azt a békát csókolgatta, mintha megzakkant volna. És addig csókolgatta, míg a béka gyönyörű szép királyfivá változott, maga a királylány meg gyönyörű szép békává, úgyhogy aztán a királyfi csókolgatta a békát éjt nappallá téve, míg az vissza nem változott. De akkor meg belőle lett megint béka, lehetett csókolgatni, s így ment ez a végtelenségig, sose sikerült egyszerre emberré vagy legalább egyszerre békává változni szegényeknek.

Nem is, a világ legrövidebb meséje arról szól, hogy egy válogatós királyfi elindult feleséget keresni, kiállta az összes próbát, mégsem talált, csak csupa bányarémet, ezért inkább megöregedett.

Nem is, egy egérről szól, aki azt álmodta, hogy palacsinta a lepedője, tejszínhab a dunyhája és sajt a párnája, de amikor bement a házba hogy valóra váltsa az álmát, sajnálatos módon összetalálkozott a macskával.

Nem is, a világ legrövidebb meséje egy turmixgépről szól, ami összekeverte a szezont a fazonnal, a nyulat a nyíllal, a szobát a szabóval, a borotvát a robotkával, a rakétát a tapétával, az erdőt a redővel, az ernyőt a redőnnyel, de úgy, hogy az egész világ összekutyulódott, és már én sem tudom, hogy mi micsoda.

Nem is, a világ legrövidebb meséje mindenkiről szól, de olyan sokan vannak, hogy nem férnek el benne.

Nem is, a világ legrövidebb meséje egy malacról szól, aki nem tudta, hogyan kell vizet forralni, de olyan disznó viccet mondott az éhes farkasnak, hogy az belepusztult a röhögésbe.

Nem is, a legrövidebb mese egy gömbhalról szól, akit kockának csúfoltak, pedig csak szerette a számítógépét.

Nem is, a világ legrövidebb meséje egy páncélos lovagról szól, akinek olyan nehéz vasruhája volt, hogy három másik vitéz kellett, hogy felsegítse a lóra, meg lesegítse a lóról. De egyszer a három vitéz elcsámborgott valamerre, a páncélos meg ott maradt, nem tudott a nyeregből leszállni, aztán egyszer csak ünneplőbe öltözött emberek jöttek, szépen szavaltak és gyönyörűen énekeltek, virágokat meg koszorúkat helyeztek el a lovag lábánál. És ő azóta is ott áll a téren, így lett belőle szobor, nézd meg, ha nem hiszed.

Nem is, a világ legrövidebb meséje a hétszünyű koponyányi monyókról szól, aki elvesztette az egyik szünyét. Szünytelenül azon járt az esze, hogy hogyan szerezze vissza, hiszen ki hallott már olyat, hogy az ember, illetve a monyók szünye csak úgy megszűnjön? Nem is lesz ebből mese, az hétszáz!

Nem is, a világ legrövidebb meséje arról szól, hogy a fészkes nyavalya egye ki a retkes csudának a rézfán fütyülő kótyomfitty hóbelevancát, hát nem elfelejtettem?!

Illetve dehogyis, a világ legrövidebb meséje arról szól, hogy … de csak azért sem árulom el.

Lackfi János: ÚJÉVI KÉREGETŐ

Adjon az, kit kérve kérek,
Öreg évnél újabb évet,
Igazságot, hozzá érvet,
Terhektől ne kapjak sérvet,
Sok örömet, kevés mérget,
A szívekre vékony kérget,
Az almákba sovány férget,
Jusson és maradjon étek,
Felvágottból dupla réteg,
Elkerüljön vaskos vétek,
Ne károgjon varjú néktek,
Ne járjon rosszkedv felétek.
Se finánc az adó végett,
Legyen szesz és vágy, mely éget,
Az öröm ne érjen véget,
Legyen kisbárány, mely béget.
Kívánok szép föstött képet,
Égboltból mindig csak kéket,
Szövetből végtelen véget,
Bort, búzát és békességet,
Bölömbikát, banyát, béget,
Halom betűt, nem csak béket,
S még sok mást, mit én nem kérek...

Rajz: Gyöngyöstarjáni rajzműhely, Dobre Hanna 1.o. 

Orgoványi Anikó: Tél 

Puha hócsizmában közeleg a tél,

vackába bebújik, minden, ami él.

Szépítgeti fészkét Ond, a kisvakond,

ágyát megvetette, nincs már vele gond. 

Guszti, a giliszta járatában hál,

puha levél vackán vígan szundikál.

Aranyhalak bújnak a tó fenekén,

jégpaplanos pályán csúszkálhat a szél.

Béka Réka szunnyad egy gyökér alatt,

tavaszig itt sajnos nincs finom falat.

Mókus Berci hortyog oduja alján,

tele a kamrája, messze még a nyár.

Hófehér bundában lépeget a tél,

bevackolt már minden, boldog, aki él.

Orgoványi Anikó: MÁRCIUSI IFJAK

A Pilvax Kávéházban forr a hangulat,
nyüzsögnek a márciusi ifjak,
Petőfi, Jókai, Irinyi, Vasvári,
szítják a forradalmi parazsat.

Sebeket szaggató zsarnok az elnyomás,
szenved a szegény nép a labanctól,
véget nem ér a rabló kizsákmányolás,
szabadulni kell bilincstől, lánctól.

A nép írásba foglalt, szent akaratát,
ontja gépén a Landerer nyomda,
követeléseiknek tizenkét pontját 
a tömeg türelmetlenül várja.

„Talpra magyar, hí a haza!”- 
írja Petőfi a Nemzeti dalt,
„Itt az idő, most vagy soha” 
feltüzel öreget és fiatalt. 

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” 
zúgják ezrek a Múzeum előtt,            
s a forradalmi hevülettől fűtve,                                              
feledik lám a szakadó esőt.                                           

Budára indul a fellelkesült tömeg,                              
hogy kiszabadítsák Táncsics Mihályt,                        
a helytartótanács rettegett ura remeg,                    
s nyitja már a börtön vas kapuját.                               

A meglepetés öröme egekig száll,                                          
ünneplik a csodás szabadulást,                                   
és Táncsics Mihály hintaját megragadva                  
egy márciusi ifjú így kiált:                                              

„Tűzzük ki büszkén a nemzeti kokárdát,                  
énekeljük a forradalom dalát,                                     
lengessük meg bátran a magyar lobogót,                            
és zengjük a szabadság himnuszát!”                         

Tóth Ágnes: MACSKA-BOLT
(A Kutya-tár ellentéte)

Kandúr utca kettő alatt
Macska-bolt nyílt Aradon,
Macskajajos reklámot csap
Macskaházy Salamon.
Macska-bolt, macska-tár,
Ott sok csacska macska jár.

Bajuszkötő, kandúr csizma,
Macskaszem is kapható,
Macskagyökér, macskajajra
Helyben elfogyasztható.
Van pormacska, zsákbamacska,
Macskakarom reszelő,
Kismacskáknak gombolyag és
Cirmos cica-etető.

Útmutató a kezdőknek,
Hogyan fogjunk egeret,
S hogy jár pórul az, ki forró
Bádogtetőn tekereg.
Macskanyelv meg Whiskas-táp
és egér konzerv eladó,
Szórakozni Tom és Jerry
Videókon kapható.
Komolyzene Rossinitól:
Macska duett- ária,
Előadja: Perzsa Pongrác
és Sziámi Árnika.

Tejföl is van egy köcsögben,
De azt el nem adhatom,
Szétkarmolná a képemet
Macskaházy Salamon!

forrás: https://konyvmutatvanyosokmesemustra.wordpress.com

rajz: Galambos Eszter 1.o. Gyöngyöstarjáni Rajzműhely

Orgoványi Anikó: SZÍNEK

Piros vagyok, mint a bohóc orra,

pirosságom ráül a csipkebogyóra,

pipacsként piroslok az árokparton,

piros virág vagyok a gyerekrajzon.  

 

Kék vagyok, a nyári ég színe,

mélykék, mint a tenger feneke,

búzavirág kékje a ringó mezőben,

kék csillag a gyermekek szemében.

 

Sárga vagyok, mint a Nap,

sárgára festem az aranyat,

sárgán fénylek a kerek holdban,

sárgán ragyogok a napraforgóban.

 

Zöld vagyok, mint levelibéka,

zöld, mint erdő mélyén puha moha,

zöldként én vagyok - vajon hiszed-e? -

kéknek és sárgának gyereke!