Költögető

...és végigírtam, végigjátszottam, végigélveztem a Szitakötő folyóirat idei vers- és meseíró táborának 5 napját.  Éppúgy, mint a többi táborlakó. Igaz, több mint 4 évtizedes korkülönbség van köztünk, de akkor és ott ez szinte elhanyagolhatónak tűnt. Remélem nem csak én voltam így vele, hanem a gyerekek is, akik eleinte kicsit csodálkoztak ugyan, de aztán befogadtak maguk közé. Velük együtt írtam sírverset, ódát, álláshirdetést, eseményleírást egy fa szemszögéből, episztolát, képregényt, jellemzést, színművet, könyvkritikát, szonettet, folytattam Kosztolányi Dezső "A bús férfi panaszai" kötetének egyik versét. És közben figyeltem a táborban összegyűlt 11 irodalomszerető tizenévest, hogyan alkotnak, majd hogyan értékelik saját munkájukat és a többiekét.
Horgas Judit komolyan veszi a gyerekeket - ez a Szitakötő magazin tartalmában, stílusában is kifejeződik, s a táborban még nyilvánvalóbb volt. Így aztán a gyerekek is nagyon komolyan vették a munkát, magukat és egymást. Abban persze nem akadályozta meg őket sem Judit sem a munka - Attila meg egyenesen ötleteket adott hozzá - hogy minden adandó alkalmat kihasználva játsszanak és nevessenek. (Néha tervektől és ötletektől függetlenül azért volt egy kis "hiányzikanyukám" sírás is).
Egyszóval sokat dolgoztunk, igazi alkotó légkörben, jó tábori hangulatban. A megszületett alkotásokból a Szitakötő blogon egy antológia jelenik meg. Ide, a Költögetőre is hozok néhányat az írásművekből, az alkotók és Horgas Judit hozzájárulásával. A sírversekkel kezdem, mert ott is ezzel kezdtük. Látszólag nem a legvígasztalóbb feladat, rögtön a tábor elején, de aztán rájöttünk, hogy mégis...

... Gyergyószentmiklósról:

Antal Arnold: NYÁRONKODÁS

Nyáron
Madár csiripel a fákon.
Nyáron
Fagyifolt van a szánkon.
Nyáron
Rövidnadrág díszeleg a lábon.
Nyáron
Az utakat járom.
Nyáron
Tengerpartra vágyom.

Dranganagiu Loránd: NYÁRONKODÁS

Nyáron
A tengerpartra vágyom.
Nyáron
A légkondi az álmom.
Nyáron
Az országutat járom.
Nyáron
Az alföldön s a hegyeken tanyázom.

Horgas Béla: KIFOGÁS

Ezt
a napot jól kifogtam!
Reggel
gyűrötten ébredtem álmomból,
rablók közé keveredtem,
menekültem,
durrogtak rám háromcsövű puskák,
nem volt igazán jó mulatság.

Ezt
a napot jól kifogtam!
Délelőtt
az iskolában célpont voltam,
eltalált egy dolgozat és két felelés
(összeadva ez nem kevés),
olyan volt, mint harci tam-tam,
jó, hogy alul nem maradtam.

Ezt
a napot jól kifogtam!
Délután
pecázni voltam,
a horgászbotot estig tartogattam,
mikor megrándult kezemben, kikaptam,
és alig hittem, amit láttam:
rongyos bakancs toccsant elém.

Nem hiába tudtam:
 ezt a napot jól kifogtam!

A vers a Szitakötő 2013. nyári számából való. A rajzokat a kálváriaparti hatodikosok rajzolták informatika órán.

A Csodaceruza biztatására kipróbáltuk, hogyan tudjuk másként összerakni a Weöres Sándor vers szavait:

 

Weöres Sándor: HA VIHAR JŐ A MAGASBÓL

Ha vihar jő a magasból,
Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
Kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk,
A bozótból ki se látszik,
De a cinke, ha leröppen,
Küszöbünkön vacsorázik.

Felhasználandó szavak:

vihar, ne bocsáss el, van, ház, magasból, kicsi, te, vacsorázik, bátyám, néném, ha, falomb közt, telihold, lép, vigyázz rám, falu végén, bozót, ki se látszik, de, cinke, leröppen, küszöb

Szepesi-Trenka Gréta (8 éves): FALU VÉGÉN VAN EGY HÁZ

Falu végén van egy ház,
Kicsi néném vigyáz rám.
Teliholdkor vacsorázik,
A bozótból ki se látszik.

Cinke röppen a küszöbre,
A falomb közt bagoly les,
Kicsi bátyám ne bocsáss el,
Ha magasban vihar lesz.

Szabó Kíra - Czövek Antónia - Czövek Mónika - Kuzman Gerda: TELIHOLDKOR A BOZÓTBAN

Teliholdkor a bozótban
róka szeme látszik,
Kicsi cinke a falomb közt
Már vacsorázik.

A falombból ki se látszik,
Falu végén vihar látszik.
A magasból kicsi cinke
Ideröppen küszöbünkre.

Te vigyázz rá bátyám, néném,
Ha a házunk ázik.
Ne bocsásd el küszöbünkről,
Pici lába fázik.

 Ötödikesek számítógépes rajzai Weöres Sándor verseire:

Szabó Melinda (12 éves): KROKODIL

Krokodilnak szája csattog,
Állkapcsában sok fog villog.
Háta zöld és pikkelyes,
Ez a testén elterjedt.

Tóból figyel, lesben áll,
Prédájára ottan vár.
Gazellaként vigyázzál,
Ha meglátod, ne igyál.

De ha mégis, neked véged,
Csontod reccs és viszlát élet!
Krokodilnak szája csattog,
Állkapcsában sok fog villog.

Ádám Laura (13 éves): SZÚNYOGVÉSZ

Zümmögnek és zizegnek,

Engem kiidegelnek.

Nem kímél egyikőjük sem,

Odaadnám minden kincsem,

Hogy egyszer már hallgassanak,

És más embert nyaggassanak.

Szeretem én a szép zenét,

De azt mondom, most már elég!

És ha még ez nem lenne sok,

Ők nem olyan nagyokosok,

De fürgébbek, mint száz egér,

Lecsapni őket kínszenvedés!

Szeretem én ám a nyarat,

De ha egy szúnyog belém harap,

Az már nem olyan muris,

No meg persze viszket is!

Ezért kedves szúnyogok,

Miattatok most nyögök,

És arra kérlek titeket,

Ne idegesítsetek!

Bózsó Szintia és magyartanára nemrég remek verssel ajándékozta meg a Költögetőt. Levelük a magyar-szerb határ túloldaláról, Szabadkáról, pontosabban annak elővárosából, Palicsfürdőről érkezett. Kuktin Erzsébet levelében megemlíti a Palicsi Pite című diákújságot, ahol nemcsak egy gyerekírta versre bukkantam. A többi ott megjelent költeményt is meg kell osztanom veletek, mert szenzációsak.
Van itt további Kosztolányi átirat:
"Mostan színtelen tintákról álmodom" és
"Mostan színes gombokról álmodom" címmel,

"Natúra-szonett" és
"Pató Pál úr" - diákosan újraköltve.

Le a kalappal! Köszönet és üdvözlet a költögető palicsiaknak!

Bózsó Szintia:
MOSTAN FINOM ÉDESSÉGEKRŐL ÁLMODOM

/Hódolat Kosztolányi Dezsőnek/

rajz: Czövek Mónika 

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM

Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok más színű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, borszínű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna, és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. 
Kiszínezném vele az életem.

Miért nem beszélnek a fák?

A kertünkben áll egy lila ringlófa. Különlegessége, hogy teliholdkor megelevenedik. Nem mozdul el a helyéről, csak megelevenedik. Hajlong és este 10 órától kezdve be nem áll a szája. Ilyenkor köré gyűlnek az állatok, madarak, macskák és a kutyák is elhallgatnak a környéken. Sokan mondják, hogy ijesztő a mi környékünk teliholdkor, ugyanis fenn virít a telihold, de minden kutya néma csendben van és csak valami susogást hallani. Ha nagyon erősen fülelsz, meghallhatod, ahogy az öreg ringlófa a fák történetéről mesél:

- Az én időmben még minden fa beszélt teliholdkor. De hát hol van az már! Mi mindig némák voltunk, csak teliholdkor beszélhettünk. Mindig nagy susogás volt ilyenkor! Mindenki beszélni akart, minél többet, minél gyorsabban, mielőtt felkel a nap. Persze, ez jórészt a fiatalokra vonatkozott. A felnőttek általában halkan beszélgettek. Voltak, akik magas hangon zizegtek, mások mélyebb hangon susogtak, voltak, akik zörögtek. Aztán egy nap sötét felhők takarták el az eget. És persze aznap pont telihold lett volna! Természetesen a hold nem bukkant elő és nem ért el minket a holdfény, így nem tudtunk beszélni. Következő teliholdkor, így hát mindenkinek nagyon sok mondanivalója volt. Hiába intettek a felnőttek, hogy halkan, egy telihold-kimaradás megviselt minket. Így olyan hangosan beszélgettünk, hogy az emberek tisztán értettek minket. És ezzel megszegtük a fa lét legfontosabb szabályát: Csak úgy szólj, hogy azt ember ne értse!

A szabályszegésnek meglett a következménye: Jött a fafelügyelő! A fafelügyelő egy apró zöld szöcske és ő felel a fákért. Így szólt a fafelügyelő:

„Mivel megszegtétek a fa lét legfontosabb szabályát, így most móresre tanítalak bennetek! Ezentúl csak a szél útján tudtok majd beszélgetni, amíg meg nem tanultok halkan szólni! Akkor visszajövök és feloldom a varázslatot!”- mondta és ránk szórt valami csillámport. Én nagyon megijedtem. Mivel még kicsi voltam, Szél úrfi (akkor még ő is eléggé fiatal volt, ezért ragadt rá az úrfi jelző) megsajnált és elfújta az utamból a csillámport.  Így tudok ma is beszélni. Nagyon hálás voltam neki akkor is, és most is az vagyok. „Jegyezzétek meg! Ha már tudtok csendesen szólni, visszajövök és feloldom az átkot!”- szólt még egyszer a fafelügyelő. De már nem tudta feloldani, mert másnap egy kisfiú elfogta egy lepkehálóval. És a mai napig a szegény fák, csak a szél útján tudnak kommunikálni! – fejezte be a mesét a lila ringlófa.

- Szép mese volt! – szólt szipogva egy varjú.

- De miért pont a szél útján tudnak csak kommunikálni? És nem büntették meg Szél úrfit a tettéért?- kérdezte egy cinke.

- Ajjaj! Itt az idő!- szólt egy macska az első napsugarak felé pillantva.

- Azt majd egy másik alkalommal elmesélem! Csak emlékeztessetek rá! - azzal a fa vonásai megkeményedtek, ahogy az első sugarak megérintették a lombkoronáját. Az állatok szétszéledtek és nem maradt ott más csak a fa és az (így már üres) kert.

- Nos, igen! Rég volt, szép volt! - gondolta a fa, ahogy pár rózsaszín virága a földre hullott és Szél úrfi kérés nélkül táncba vitte őket.

Kányádi Sándor születésnapjára és a madarak és fák napjára - mindkettő május 10-én van! - ideidézzük a blogunknak is nevet adó verset és megzenésített változatát:

Kányádi Sándor: KÖLTÖGETŐ

Hajnalonta engemet
gerle-galamb költöget:
jó reggelt,
jó reggelt,
mindenki már rég fölkelt.

Rá a rigó: föl bizony,
gyöngyös harmatot iszom,
hű de jó,
hű de jó,
harmaton él a rigó!

Cserépen a verebek
kenik-fenik csőrüket:
csiri-csűr,
csiri-csűr,
csak így telik meg a csűr.

De a szarka rájuk reccsen,
hogy egy kicsit csendesebben:
csöndesen,
csöndesen,
nem süket itt senki sem!

Túl a vizen valahol
kakukkmadár kakukkol,
kakukk szól,
kakukk szól,
túl a vizen valahol.

Lázár Ervin: BÁLÖMBÖKI...

bálömböki bag u fan
bálömbökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilámbúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán (Aromo)

...és Sargirógü...

Sargirógü al á fán
Sirgórüga ál á fan
Sórgüragá ál a fin
Sürgarágá al i fón
Sargárága il ó fün
Sárgáragi ól ü fan
Sárgarigó ül a fán. (Aromo versíró technikáját próbálgatva: Hmari)

Feladat: Kitalálod, milyen szabály szerint alakul sorról sorra a 2 vers, hogyan jutsz el az első sortól az utolsóig?

A költészet napján a kálváriaparti gyerekek Lackfi János Télenkedés című verse mintájára Tavaszkodás címmel  fabrikáltak verssorokat. Igyekeztem összeilleszteni a különböző színű, ízű versmozaik-darabkákat, így született közös tavaszi alkotásunk. Itt-ott bolondos, szeszélyes, akár az áprilisi szél, de nekem így is tetszik. A hozzáértő versolvasóktól elnézést kérünk.

Tavasszal                                                                 
Sétálgatok a Fő téren
Tavasszal
A könyvtárba mennék régen
Tavasszal
Vattacukorfelhők úsznak az égen.
(Lehotai Annabell 4.b)

Tavasszal
Madár repdes az égen
Tavasszal
Elköltöm minden pénzem.
(Oroszlán Fanni 4.t)

Tavasszal
A fagyit azonnal kérem.
(Zimány Blanka 4.b)

Tavasszal
dumcsizgatok apummal
Tavasszal
Vígan játszunk társammal
Tavasszal
Erdőben járunk párommal.
(Veres Liliána 4.a)

Tavasszal
Gólyák jönnek csapatban.
(Szabó Kira 4.b)

Tavasszal
Biciklizni olyan "kúl"
Tavasszal
Az élet újra beindul.
(Deák Abigél 4.b)

Tavasszal
Együtt kelek a Nappal
Tavasszal
Reggelizek naranccsal.
(Rendik Patrícia 4.t)

Tavasszal
A természet odakint marasztal
Tavasszal
Virágszoknyába öltözik az almafa.
(Pampuk Zsombor 5.b)

Tavasszal
Sohasincs szomorúság
Tavasszal
Mindenki játékra vágy.
(Pelei Netti 5.b)

Tavasszal
Madarak repülnek az égen
Tavasszal
Az aranyeső nyílik szépen.
(Mózes Dóra 5.a)

Tavasszal
Korán kel a Nap
Tavasszal
Elmúlik a fagy
Tavasszal
Olvadástól sok a laty.
(Katona Kornél 6.a, Juhász Lili 5.a)

Tavasszal
Ébredezik az erdő
Tavasszal
Feléled a szellő
Tavasszal
Várom, hogy a nyár jő.
(Babarcsik Alíz 5.t, Urbán Lilla 6.a)

Tavasszal
A szép idő marasztal
Tavasszal
Versenyt futok a Nappal
Tavasszal
Esik eső éjjel-nappal.
(Tóth Zalán, Oroszi Ádám 6.b)

Tavasszal
Elmegyek futni a kutyámmal
Tavasszal
Labdázunk az utcán Tamással
Tavasszal
Sokat foglalkozom magammal.
(Juhász Krisztián, Vágó Adrián 6.b)

Tavasszal
Hintázgatsz a padtársaddal.
(Szmirtnik Dávid 7.t)

Tavasszal
Tojást festünk anyával
Tavasszal
A Nap az eget festi arannyal.
(Futaki Betti 8.t)

Tavasszal
Úszkálok a halakkal
(Árvai Máté 8.a)

Tavasszal
Visszatér a madárraj
Tavasszal
A gyerek tanulni nem akar.
(Kiss Barbara 8.a)

Tavasszal
A Télapó is nyaral
Tavasszal
Az összes madár vígan szaval.
(Tóth Márk 8.t)

Tavasszal
A tévét nem is nézem
Tavasszal
Nem küszködöm betegséggel.
(Sárkány Eszter 7.a, Deák Hanna 6.t)

Tavasszal
Kimegyek a rétre
Tavasszal
A gólya is visszajön végre.
(Szabó Róbert 6.t)

Tavasszal
Vígan nyomom az Entert
Tavasszal
Olyan csodás az ember.
(Farkas Martin 4.a)

A költészet napján mai költők szerelmes verseiből válogatott műsorral kezdődött a tanítás a Kálváriaparti iskola diákjainak. A műsor címét Szalóczi Dániel "Csakrádfigyelős" verseskötetéből kölcsönöztük. 

A műsor teljes szövege itt olvasható.

A műsor után vetélkedő következett, amelynek feladatai itt találhatók.

A műsorhoz készített diasor:

A Nagykörúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták az ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.
   Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett egy költő. Fölhívott egy szerkesztőt és így szólt:
   - Megvan az utolsó négy sor!
   Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.
   - Fúj, milyen dekadens - mondta a szerkesztő. - Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.
   A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.

   Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy ösztövér, szemüveges fiatalember, egyik közeli kiadóvállalat lektora. Megjegyzendő, mint érdekesség, hogy a fiatalember nem foglalkozott verskötetekkel, nem is ismerte a költőt. Ő a Mai Tárgyú Regények Főcsoportján dolgozott, a Húsipari, Bélfeldolgozó és Röplabdatárgyú Regények alcsoportjában. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.
   Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a lektort. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A lektor hátratántorodott, és nekiesett egy postaládának.
   Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és az ösztövér fiatalemberre. Egyesek tudni vélték, hogy magasfeszültségű áram van az ajtóban, mások szerint az ösztövér fiatalember meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.
   Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami telefonnal van kapcsolatban. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban.
   Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott egy virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai Italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Dunaparton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.
   Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének már hűlt helye volt akkor.
   Ő már pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Többé sohasem látták Budapesten.

   A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja: ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.
   A kirándulók, akik vasárnaponta erre vetődnek, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthonhagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe -  mely kissé rézsút dőlt a puha talajon -, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszúszárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.
   A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, az a négy verssor, amit a költő beleolvasott...
   A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

forrás: Irodalmi Jelen.hu
A fotó a telefonfülkéről a remeteszőlősi Örkény-emlékművet ábrázolja.

Németh Bálint: A LEGNEHEZEBB

Ma tavasszá változom, döntöttem – elég már a télből!

A hóembernek megköszönöm, hogy őrt állt a házunk előtt,

nyugodtan hazamehet. Megköszönöm az égnek, hogy

szürke volt és betakarózhatott vele a város, de végre legyen

kék, hadd fürödjünk benne. Ha tavasz lennék, mindent

megköszönnék, bizony, de a tavasznak nehéz dolga van –

nyár lesz, mire azt a sok dermedt arcot, ólmos szívet kiolvasztja!

Inkább mégis szellővé változom, az egyszerűbb. Tekergek

majd a Földön körbe-körbe, mint egy hosszú-hosszú szalag,

a lányok haját összeborzolom, madarak szárnya alá bújok,

és megsimogatom a bogarakat. Megbeszélem az északi széllel,

ne legyen olyan fagyos, és elviszem a pékségből házunk ablakáig

a friss kenyérillatot. Ha szellő lennék, könnyű lennék,

de a szellőnek is nehéz dolga van – folyton repül, sose pihen,

én viszont szeretek pihenni, lábam lógatva majszolni a vajas

kenyeret. Hát úgy döntöttem, nem tavasszá, nem szellővé,

inkább magammá leszek. Magammá változom, bár tudom,

az a legnehezebb.

forrás: Szitakötő 2013/1.

(...Bóbita helyett)

Ma van a költészet világnapja. Legyen ez a kedvenc a mai napon!:

Gáti István: SORKATONÁK

Lackfi Jánosnak

Nézd csak a sorkatonákat!
Villan a szó-alabárdjuk.
Fuss, ha a vers hada támad!
Rímei, képei bárgyúk.

Trottyos az óda. A blúza,
Izmusa, ritmusa régi.
Termeiben sok a múzsa.
Tökre lepattan a kégli.

Kongnak az árva szonettek,
Méla szavuk sose lesz hír.
Tercina, jaj, hova repked?
Nincs vita. Sütheti Shakespeare!

Versel a hindu, az osztrák.
Dobd ki Petőfit, a Byront!
Fészbukon újra megosztják?
Kiscsibe, azt sose lájkold!

Béna, ha olvas a hentes.
Szárnyat igéz a malacra.
Jó ropogós kenyeredhez
Kell az a tíz deka stanza?

Jó-e, ha bölcs mobilodban
Sáskahadak hegedülnek?
Versbe az ész belerokkan.
Elmebajunk vele ünnep.

forrás: www.gatiistvan.hu

Drága Blogolvasók!
A Költögető blog születésétől (2009 nov.) mostanáig elérte a 200.000 oldalletöltést. A napi 200 látogató, és a napi 400-600 oldalletöltés is azt mutatja, hogy szükség, igény van rá. 
Köszönöm a "profiknak", hogy hozzájárulnak verseik közléséhez, esetenként a verseiken történő "gyakorlatozáshoz"! 
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, biztatásokat, a pedagógusoknak a figyelmet, a gyerekeknek a versíró kedvet.
És köszönöm a lájkokat a Facebookon!
Köszönöm a bizalmat és az érdeklődést!!!

S ha idáig elolvastátok ezt a sok köszönömöt, azt is megköszönöm. :-) Sőt, még kérek is: írjátok meg, mit hiányoltok a Költögetőről, kit-mit szeretnétek megtalálni rajta! Majd igyekszem teljesíteni. Szeretettel üdvözöllek benneteket: H.Mari

Szabó T. Anna nyelvtörögetői:

Icipici fakatica,
facipőbe' cicafoci -
ha a cicafoci pici,
vajon milyen icipici
az a fakaticafoci? 

Ez a ti titkos tokotok?
Ez a tiktakkoló titoktok?
Mit taktikáztok?
Mi okotok titkolni a tokotok?

Ne már, nem ér!
Na mér' nem ér?
Ő mér' ne mérne?
Mérd már, na! Mér' ne? 

 

Szabó T. Anna: NA, EZT JEGYEZD MEG!

Pedagógus, pszichológus,
geológus, biológus,
grafológus, filológus,
zoológus, teológus.

Biográfus, kartográfus,
etnográfus, tipográfus,
fotográfus, cinkográfus,
geo- és koreográfus.

(kicsi szünet)

Kaotikus romantikus,
szarkasztikus skolasztikus,
eklektikus statisztikus,
hipnotikus politikus.

Patologikus patikus,
szimpatikus kozmetikus,
apatikus genetikus,
frenetikus fonetikus.

(kicsi szünet)

Taktikus optikus,
kritikus technikus,
kriptikus fizikus,
tipikus lírikus.

Gótikus grafikus
cinikus epikus,
intrikus klerikus,
komikus kémikus.

(nagy lélegzet)

Ateista anarchista,
nihilista novellista,
optimista humanista,
fatalista alpinista.

Feminista publicista,
realista piarista,
pacifista aktivista,
latinista alkimista.

(És még hosszú a lista!)

forrás: Szabó T. Anna: Tatok tatok, Magvető, 2012

illusztrációk: Kárpáti Tibor

Fogszakorvos és szájsebész.

Talán platán talán palánta, netalántán platánpalánta?

Egy szem rizsszem sem esett le.

Fekete bikapata kopog a patika pepita kövezetén.

Ádám bátyám pávát látván, száját tátván, pávává vált.

Ede, de bedezodoroztad magad.

Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.

Egy méterrel megrövidebbítendő!

Cukrozott csibecombcsont.

Meggymag! Szelíd meggymag vagy, vagy vad meggymag vagy?

Engem kétszer csapott kupán,
S ő egy pofont kapott csupán.

Szecsuáni síncsiszoló

Nem lehet a Márta másé, mert a Márta már Tamásé.

Száz sasszem meg száz sasszem az sok száz sasszem.

A kövér kuvik a vak kivi kovakövére kíváncsi.

Peckes cickány-fickó picike kocka-vacka.

Rájár a rúd a rájára: rút arája jó pár órája vár rája.

Mit lopsz küklopsz? Gipsz klipszet lopsz, küklopsz?

Csámpás csimpánzcsapat csücsül a kicsi kocsiban, és csokit csócsál csendesen.

A sóbányász sokszor szokott túl sok sót szórni a sóletre.

Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.

Sztreccs strucc cucc.

Egy kupac kopasz kukac, meg még egy kupac kopasz kukac, az két kupac kopasz kukac.

Kedves Blogolvasók!

Az utóbbi hónapokban feltűnően sokan keresitek a Költögetőn László Noémi verseit. Ez nagyon örvendetes, László Noémi régóta kedvencünk. Már korábban is írtunk róla, és szemezgettünk gyönyörű, kedves, lázadó (és még sokféle) gyerekverseiből.
2 gyerekvers kötetét, a Feketelevest és a Labdarózsát teljes szövegével és illusztrációival együtt megtaláljátok a  Transindex.ro oldalán, itt:

Feketeleves

Labdarózsa

Kik azok a klasszikusok? Ki lehet kortárs? Hányat tudsz felsorolni az egyikből és a másikból? Melyik az érdekesebb neked: a Csiribiri vagy a Parabola? Az Apám kakasáról eszébe jut-e mindenkinek az eredeti mű címe, költője? Hol jobb keresni? Az interneten vagy a könyvtárban? Melyik a szerethetőbb: a Kőszívű... vagy a tinikrimi? Melyik az értékesebb: amit sokan elolvasnak vagy ami a kritikusoknak tetszik? És a Harry Potterel, a vámpírokkal meg a Szent Johanna gimivel mi a helyzet? 

Ezt mind megbeszélték egymással az írónő és a gyerekek. Így volt, mese (is) volt, ki meghallgatta, azé volt! 

Köszönjük szépen, Ági!

Lackfi János: TENGERSZEM

Egy lábról másikra állingál, várvárvár,
arcán két tengerszem, jönjönjön egy ember,
szem partján megbillen, csarnokvíz megcsobban,
láblábláb még rugdos, karkarkar még csapdos,
eltűnik majd végül szem mélyén emlékül. 
Egy lábról másikra állingál, várvárvár,
jön másik, jön még egy, csobbannak, eltűnnek,
csapdoss csak, rugdoss csak, csarnokvíz rádroskad!
két óriás lányszemben megfullad száz ember,
száz férfit fojt meg könny csakcsakcsak ő nem jön.

forrás: Bárka online irodalmi folyóirat

Már nagyon várjuk a keddi találkozást!
Addig is olvassátok el a Költögetőn megjelent írásokat Mészöly Ágitól, Mészöly Ágiról:
Mészöly Ágnes: Ennyit rólam
Mészöly Ágnes: Titokbogár (vers)
Mészöly Ágnes: Harry Péter és a kupolákok (regényrészlet)
Mészöly Ágnes: Esőanyó (mese) 
Mészöly Ágnes: Télbefőtt (vers)
Mészöly Ágnes: Don Macskosz, a Szemnélküli (vers)
Mészöly Ágnes: Ezer árboc és vitorla (mese)
Részlet a Sünimanó c. meseregényéből
És a szorgalmiról, az "Egy tucat kérdés..."-ről se feledkezzetek el. A válaszokat a Költögető e-mail címére küldjétek: koltogeto[kukac]gmail[pont]com.

Részlet Mészöly Ági: SÜNIMANÓ című meseregényéből

A síelős hét után már – szerencsére mindenki egészben jött haza – reggeltől estig a farsangról beszéltek a gyerekek. Csenge kikönyörögte, hogy a sulibulira magával vihesse Sünit, s olyan jelmezt akart, amiben a manónak is fontos szerepe lehet.

Gergő már ősszel eldöntötte Milánnal és a többi osztálybéli fiúval, hogy Csillagok Háborúja szereplők lesznek. Gege Luke Skywalker-jelmezéhez csak egy karatefelső meg egy alufóliával bevont seprűnyél kellett. Egyébként is: egy negyedikes már egyedül készíti a jelmezt, s a felsősök esti farsangján bulizik szülői kíséret nélkül.

Misuval nem volt ilyen egyszerű dűlőre jutni.

– Én Géza malac akarok lenni – jelentette ki szokott határozottságával. – Szárnyasi Géza malac.

Anya el sem tudta képzelni, hogyan nézhet ki egy Géza malac. Mindenesetre beszerzett egy malacálarcot, meg kis rózsaszín farkat eszkábált.

– Ez még nem jó – nézegette magát Misi a tükörben. – Ez malac, de nem Géza malac.

– De hát mitől lesz Géza? – tudakolta Anya.

– A névjegykártyától! – jelentette ki magabiztosan Misu.

Apa a fél szombat délutánt „Szárnyasi Géza – malac” feliratú névjegykártyák készítésével töltötte. S ha Apa belekezd valamibe, nem végez félmunkát. A számítógépen csinos malacképpel díszített kártyát tervezett, és különleges, fényes papírra nyomtatta ki. Misu hálás, de igen titokzatos volt: hiába kérdezték, ki is az a Géza malac, és miért akar épp az lenni, csak azt hajtogatta, hogy a Géza malac az a Géza malac.

Itt találod a folytatást, amelyben Szárnyasi Gézáról minden kiderül.

Mészöly Ágnes: EZER ÁRBOC ÉS VITORLA

Árad a tenger, zúdul át a hajó ormán / elsüllyedt már a tat és víz alatt a kormány… Ezer árboc és vitorla, ez nem lehet igaz! – méltatlankodott Don Martalóc és megrázta fejét. Egyrészt a tengervizet próbálta kirázni a füléből, másrészt reménykedett, hogy e tekintélyes matrózkapitány-viselkedéssel elűzheti gondolataiból a hívatlan, előszemtelenkedő rímeket.

A Sellőária, mely nemrég egy büszke háromárbocos szkúner volt, kereskedők réme, tengerek királya, pillanatok alatt emlékké változott, legendává, melyet öreg tengerészek mesélnek majd kíváncsi unokáiknak. Csak néhány deszka, hordó és egy kisebb örvény mutatta, hogy itt néhány perce még egy délceg hajó igyekezett a titokzatos Hortenzia kikötője felé.

A legénység, ahogy tudta, mentette az irháját: vén Gugora és Galleon egy-egy kisebb hordót próbált meglovagolni – melyekben, kétségtelen, jóféle fehér rum lötyögött –, Rapír, a kormányos és Brigantin a leszakadt kormánykerékbe csimpaszkodott, helyet szorítva a halálosan sápadt Hejhónak is. Szegény kis hajósinas igencsak rémülten tekingetett jobbra-balra, hiszen ez volt életében az első hajótörés. A többiek egykedvűen kapaszkodtak a kezükbe akadó uszadékba, csak Furafaki prüszkölt és csapkodott mérgesen: a vasfából készült árbocmerevítővel próbálta menteni magát, a vasfa viszont, mint tudjuk, a fák között az egyetlen, mely nehezebb a víznél, így a deszka ahelyett, hogy tisztességesen lebegett volna a felszínen, egykedvűen a mélybe merült.

Don Martalóc is megragadott egy kósza evezőlapátot, és kétségbeesve nézte a Sellőária egykori legénységét. Tudta, hogy neki kell megmentenie őket valami nagyszabású, kalózok gyöngyéhez méltó furmányos ötlettel, de ötletek helyett bizony csak újabb és újabb, csacska és kacska rímek zakatoltak a fejében.

– Sós vízbe merülnek a bátor legények / cápaeledellé lesznek tán szegények… Ezer leopárdfóka és hosszúszarvú narvál, mennyire utálom a költészetet! – csapott mérgében nagyot egy arra szemtelenkedő hullámra.

Szegény Don Martalóc nem hiába viseltetett ellenérzésekkel a művészet e nemes ága iránt. Ifjúkorában, mikor még nem ő volt Don Martalóc, a kalózok gyöngye, de még csak Pepe, a pelyhedző állú legényke sem, hanem Petter van Reemesock, a jómódú németalföldi bútorasztalos fia, épp ezek miatt a léha és locska versikék miatt kellett elhagynia a szülői házat. Családja nem nézte jó szemmel, hogy széklábak helyett rímeket farigcsál, s hogy ezekkel a rímekkel akarja megnyerni a város leggazdagabb kereskedőjének fogadott leánya, jáspistekintetű Tei Laa Lia szívét. Ki is tagadták, s elüldözték még az országból is, így lett belőle előbb Pepe, majd Don Martalóc.

– Ki merészeli azt mondani, hogy utálja a költészetet? – hallott maga mögött egy méltatlankodó hangot. Először azt gondolta, hogy a vén Gugora, esetleg Furafaki szól hozzá, de amikor néhány karcsapással hátrafordult, nem hű embereivel, hanem egy meseszép, de villámló tekintetű sellőlánnyal találta szembe magát.