Május 9-én, az irodalmi délutánunkon Lackfi Jánosnak mondta el legújabb versét Kiara. A filmfelvételről lemaradt a cím és a vers első sora, de ami utána jön, az így is nagyon élvezetes és mulatságos.
A HÓDÍTÓ HÓD Írta: Tóth Szonja Kiara
Szerelmes a hód. De kibe?
Beleesett a menyétbe.
"Ó, mily kecses! Kész tünemény!
Földkerekén a legszebb lény!
Nem titkolom szívem vágyát,
megkérem a kicsi mancsát!
Drága kincsem, kis tündérem,
legyél az én feleségem!
"Egek ura! Hát mit képzel!
Hogy beszél egy hölgymenyéttel!
Nem vagyok a kincse, uram!
Azonkívül, hogy is mondjam...
Az Ön képe kissé fura,
merthogy kilóg metszőfoga.
Ez, mint tudjuk, öreg hiba,
nem megyünk így a lagziba."
Szegény hódunk elkullogott,
s otthon a tükörbe pillantott:
"Fogam kilóg, mégsem értem,
hisz ez az én szexepilem.
No, de mindegy. Üsse a kő!
Ennyit mindig megér egy nő!"
Kerek erdőn átballagott,
fogorvoshoz bekopogott.
"Kedves uram, én megmondom,
ily foggal még nem volt dolgom.
No de nézzük, mit tehetünk!
Itt-ott, ezt-azt lereszelünk!"
Hódunk foga már kicsinyke.
Mért ily nyomott hát a kedve?
"Megszoktam, hogy olyan nagyok.
Nélkülük csak fél hód vagyok...
De félre ború, félre bánat!
Elvehetem szép babámat!"
"Uram, arca tökéletes,
de van itt más, mi fölösleges."
"No de hölgyem! Csak nem akarja..."
"Bizony-bizony! Csúf a farka!
Nézze meg az én farkincám!"
"Bámulom, s ez nagy hibám.
De a farkam! Nem adhatom!"
"Akkor bizony én elhagyom!"
"Bocsásson meg, asszonyom!
A farkamat biz nem adom!"
"Márpedig, ha nincs levágva,
ott van az út, isten áldja!"
Otthon sóhajt a szegény hód:
"Nem való nekem az úri mód.
Nem jó fogam, nem kell farkam.
A mindenit! Mit akartam!
Nincs már hályog a szememen,
a menyét már nem kell nekem.
Tanultam a dologból,
menyét nem lesz a hódból.
Fogam megnő pár hét alatt,
s építhetem a gátakat."
Utolsó kommentek