Tóth Szonja Kiara: LIBAÉSZ
Kicsi liba az ösvényen
farát rázva bandukol.
Nem tudja, hogy nyomában
három róka is lohol.
A libának szaftos combja,
ínycsiklandó szárnya,
ez a három vörösróka
minden kívánsága.
A kis liba meg-megállva
csipegeti a füvet,
s a három ravasz ördög
egyre közelebb üget.
Óvatosan körbefogják,
meg ne lógjon a kaja.
Látja már a kicsi liba
lesz itt ma még sok baja.
Három róka nagyokat nyel,
nyáluk a földre csöpög.
A látványtól libánk esze
alaposan felpörög.
„Liba anyám! Mekkora őrült
nagy szerencse,
hogy a sors Önöket
éppen erre vetette!
Kérve-kérem, ha van Önökben
egy csepp könyörület,
vigyék haza jó anyámhoz
törődött kis testemet!
Nagy kérés ez, ne is mondják,
tudom én ezt, igen jól,
de mit tegyek, ha ennyire
elgyengít a szörnyű kór.
Ó, miért, hogy történhet?
Fel nem fogja libaész!
Ily zsenge korban elragad
a fertőző libavész!
Bátor urak! Ne béklyózza a
félelem Önöket!
A betegség bizton elkerüli
a róka köröket."
E szavakkal ravasz libánk
a rókák nyakába borul.
Vagyis csak borulna, mert
puffanva a földre hull.
Három róka lába nyomán
porzik a száraz ösvény.
A közelben kicsi liba az
egyetlen nem félőlény.
Libuskánk vígan gágogva
porolgatja magát,
és nagy boldogan folytatja
a frissítő sétát.
Azt hiszem, ilyen ésszel
libánk jövője ragyogó,
s nemsokára ő lesz majd
a Legfőbb Gágogó.
Utolsó kommentek