Mai magyar költészet általános iskolásoknak. Versek, melyeket olvasni, hallgatni, mondani jó.
És megpróbálkozhatsz az írásukkal is, - igazi költőktől kaphatsz hozzá biztatást, ötletet, tanácsot, dicséretet.
Gyere, csatlakozz a költögetőkhöz! Küldj verset (sajátot vagy ismert költőkét), illusztrációt (sajátot), az interneten talált megzenésített vagy megfilmesített verset. Mindent örömmel fogadunk, amivel mások figyelmébe ajánlod a költészetet. Együtt könnyebb megmutatni, hogy a szavakkal játszani és varázsolni lehet.
Címünk: koltogeto(kukac)gmail.com
Keresés
Utolsó kommentek
Hmari:
@Károlyné Baráth: Valóban, a gyerekeknek nagyon sok minden eszükbe jutott az eredeti verset olvasv... (2019.03.30. 05:37)LENNÉL-E?
Károlyné Baráth:
Nagyon tetszett, ötletes, motiválja az olvasót tovább gondolásra! A mai gyerekeknek főleg, hogy ne... (2019.03.30. 05:30)LENNÉL-E?
Hmari:
@Goldnágel Efráim: Az eredeti szövegben "hangyaboly". Itt elírás történt, köszönöm a jelzést, javí... (2016.08.07. 11:23)TÓTH KRISZTINA: ÁLLATSÁGOK
Goldnágel Efráim:
Van egy olyan érzésem, hogy a HANGYABOLY az LY-al írandó, de elbizonytalanított a veretes költő ve... (2016.08.07. 11:18)TÓTH KRISZTINA: ÁLLATSÁGOK
A filmen Lackfi János beszél "A részeg elefánt" című verseskötetéről. Elmondja hogyan születtek a kötet versei és miért ezt az érdekes címet adta könyvének. Ha figyelsz, megérted, milyen a jó cím, s segítséget kapsz, hogyan adj figyelemfelkeltő címet verseidnek:
Megérkezett Lackfi János legújabbb közbeszólása, ami születésnapunkra sem lehet más, mint egy újabb feladvány.
LACKFI JÁNOS: ÍRJ TE IS ROPPANT TANULSÁGOS VERSET!
Írtam egyszer én egy roppant tanulságos verset: egyszerűen szétnyisszantottam középtájon egy-egy ismert közmondást, és mindkét darabkát aztán összeragasztottam egy-egy másik közmondás darabjaival. Egyrészt vicces dolgok születtek, másrészt eddig még sosem látott jelentések, álbölcsességek… Az olvasó pedig jót játszhatott, míg az összes szólásmondás eredetijét előhalászta a fejéből. Örülnék, ha az alábbi kicsi részletben meglelnétek az elbújtatott mondásokat, aztán ti is nekilátnátok hasonlókat fabrikálni!
TANULSÁGOK
Amilyen az adjon isten, úgy puffanik, Az asszony verve jó, ne halaszd holnapig. Ágyát ki mint veti, várj a helyébe jót, Addig jár a korsó, amíg ér takaród. (…)
Ki mint él, lassan járj, vízzel főz, húzza ág, Szégyenlős koldusnak ne nézd a fogsorát. Előre ne igyunk, tolláról madarat, Jobb ma egy túzok, és ki nem szól, bölcs marad.
És minden szülinaposnak hepi börszdét és egyéb égi-földi jókat kívánok! Szeretettel: Ljános
Az eredeti, szétvágatlan közmondásokat, amelyekből a fenti sorok készültek, küldjétek el hozzászólásban, vagy a kálváriaparti diákok leadhatják a könyvtárban is. (A megfejtők a szülinapi költögető találkozón külön jutalmat kapnak!) Ám a bátrabbak ne álljanak meg ezek megfejtésénél, hanem próbáljatok meg újakat szabni-varrni, s a belőlük készült verssorokat e-mailben küldjétek el nekünk a koltogeto[kukac]gmail.com címre. A megoldáshoz segítséget is kaphattok az alábbi közmondás gyűjteményekből: O.Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások c. könyvéből, vagy a neten a Magyar Elektronikus Könyvtárból, a http://mek.oszk.hu/00200/00242/00242.htm címen.
Néha a felnőttek se jobbak a deákné vásznánál! Pölö olyat csinálnak, amit a gyereknek, ugye, épp ők tiltottak meg. Aztán megmagyarázzák, hogy az más. Vagy hogy nem úgy kell érteni. Vagy hogy nem rossz az tulajdonképpen, a felnőttnek kifejezetten jó, a gyereknek meg rossz. Néha igazuk is van, de a gyerekek nem mindig mennek sokra evvel az igazsággal. És többnyire az a baj a felnőttekkel, hogy nincs idejük a gyerekekre. Mindenre van, csak pont erre nincs! Ha nektek is van ilyen tapasztalatotok, írjátok meg nyugodtan. Addig jó, amíg tudunk őszintén beszélni egymásról, egymással. Hogyan változzék meg például egy szegény felnőtt, már ha akar, mikor a gyereke meg se mondja neki, mi a baj?
Siv Widerberg: A TANÍTÓ NÉNI AZT MONDJA
A tanító néni azt mondja, hogy káromkodni csúnya dolog. De a papám gyakran mondja hogy Frászt meg A Keserves Szentségit, és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát, és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé százszor is egy nap. Egyébként láttam, hogy a tanító néni karamellát eszik, pedig mindig arról beszél, hogy az édesség tönkreteszi a fogat, és hogy a gyümölcs sokkal egészségesebb.
Ingrid Sjöstrand: MAMÁNAK ESTE NINCS IDEJE
Mamának este nincs ideje
a gyerekekre,
és papa, ő is rosszul áll idővel,
és a nővérem,
neki aztán semmi ideje taknyos
kölykökre.
A könyvtáros néninek
nincs ideje beszélgetni velem,
mert annyian jönnek könyvért.
csak a részeg, öreg bácsinak
a könyvtár előtt,
annak van ideje beszélgetni
a gyerekekkel.
Még jó, hogy a részeg, öreg bácsira
nincs ideje senkinek se.
A költők fogják a szavakat, összerakosgatják őket, és verset csinálnak belőlük. Egy szót többször is felhasználhatnak, összecsengetik őket, mint a pezsgőspoharat, kevergetik őket, mint a kártyapaklit, tekergetik őket, mint egy Rubik-kockát. Biztos láttál visszafelé leforgatott filmet, amelyen viccesen hátrafelé futott valaki, az alma felrepült a fára, a felrobbantott épület újra összeállt, a toronyugró meg feltekeredett a levegőben az ugródeszkára, mint egy fürdőruhás giliszta… Na hát én is visszaforgattam a verset, egy nagyszerű költő (a neve most még titok) dal-forma versét szétszereltem szavakra. Szótárt csináltam belőle, ti pedig barkácsoljatok belőle verset! Egy-két idegen szót is belekeverhettek, de azért ne sokat! Milyen meglepetés lesz majd végül, ha megmutatom az igazit, azt, hogy miből lett ez a szóhalmaz! Aki tudja is, most még ne árulja el! Jó kirakózást!
Christian Morgenstern furfangos német költő volt a 19. század végén. A költőket „tölcsérnek” tekintette, akiken keresztülcsurog a nagy, színes világ, és valami tömény formába sűrűsödve „töltődik át” az olvasóba. Morgenstern mintha kevesellné a biológiaórán tanulható állatfajokat, elhatározta, hogy újakat talál ki, mégpedig két korábbinak a „költői keresztezésével”. Hogy mik a módszerei? Időnként hasonló szótaggal végződő és kezdődő állatneveket olvaszt eggyé: így jön létre a „deneféreg”, a „rinocerkóf” vagy a „rigólya” (ez utóbbi ráadásul egy létező szót utánoz: a „rigolya” afféle hepciáskodás, kellemetlen természet). Máskor az állatnevek egy-egy hangsorát értelmezi (félre), így lesz „fülszarvú” az „orrszarvúból”, „orramile” a „fülemüléből” (mely ráadásul nem is a füléről kapta a nevét…), sőt, a „hattyúból” „héttyú”, vagyis legalább egy számmal jobb fej állat. Nem beszélve az összecsereberélésről, melynek köszönhetően a „küszvágó csér” átalakult „csérvágó küsszé”. Lényeges a végeredmény, hogy minél érdekesebb, viccesebb legyen elképzelni a létrejött, dilis állatfajokat.
Christian Morgenstern
A természetnek ajánlott új képződmények
A rigólya A leveli oroszlán Az ölcet A dolmányos borjú A fülszarvú A bölömtehén A farkas kétéltetű Az orramile A héttyú Az emlősbéka A csérvágó küsz A mosogatómedve A deneféreg A méhészsün A rinocerkóf A margarépa Az emberkenyérfa
(Timár György átköltése)
Hadd idézzem egy-két egyetemi tanítványom változatait, melyekből kiderül: bőven vannak még felfedezetlen teremtmények a fejünkbe programozott szótárakban:
Én még tovább bővíteném a feladatot. Rajzzal, képszerkesztővel (pl. Paint) a képzeletszülte dilis állatokat láthatóvá is teheted. Google-ra fel! Keress olyan állatrajzokat, állatfotókat, melyekből összehozhatod a neked tetsző dilisállatot. Az állatnevek kitalálásához pedig ne légy lusta elővenni egy állathatározót, amelyben rengeteg állatnév található. (Némelyek önmagukban is nagyon érdekesek, mókásak.) A sok-sok nevet olvasva könnyebb lesz megalkotni az újakat. Persze jó, ha olyan állatot veszel alapul, melyről te magad is tudod (vagy éppen most tudod meg), hogy micsoda, és kb. hogy nézhet ki.
Ijjas Tamás "bodobácsi"-ja nekem ilyenre sikeredett a Painttel:
Mi az, hogy ritmus? Valamiféle szabályos zakatolás, dobolás, kattogás, amilyet bármerre hallhattok a világban. Ritmusa van a csobogó pataknak, a susogó falombnak, a zötyögő vonatnak, a munkások kalapálásának, a lábunknak, ahogy lépdel az utcán, és még egy csomó mindennek. Ritmusra dobol a szívünk, a szabad szemmel nem látható atomok is ritmusra táncolnak mibennünk, ritmusra keringnek a bolygók a világűrben.
És persze a szavaknak is van ritmusa, lüktetése. Az, hogy „fekete”, gyorsabban, pattogósabban mondható, mint az olyan lomha szavak, mint „szőlő” vagy „konzerv”. A repperek is azért hadarják, hogy mondjuk „tudomatu-tudomatu-tudom a tutit”, mert ez a vad ritmus tetszik nekik, zenének érzékelik a beszédet is. Magunk is megfigyelhetjük, hogy milyen ügyesen lehet ütemre kiabálni azt, hogy „Haj-rá, ma-gya-rok!” vagy hogy milyen érdekesen szólongatja egy nénike házi kedvencét: „gyere ide, kicsikém, gyere ide, cicukám!”
Ezt aztán a verselők is kihasználják, és ilyeneket írnak: „Bóbita, Bóbita játszik” vagy „izzik a galagonya magába”. Próbáljuk hát ki Weöres Sándor egyik versének ritmusát:
Paripám csodaszép pejkó, Idelép, odalép, hejhó! Hegyen át, vizen át vágtat, Nem adom, ha igérsz százat!
Hogy is van ez? Roppant egyszerű, hiszen minden sor egyforma: Tititá-tititá-tátá! Úgyhogy a „kacagány” például jó, a „sellőlány” vagy a „kopoltyú” ritmusa viszont nem stimmel. És így tovább. Vagyis addig kell keresgélni a szavak közt, míg nem halljátok zökkenőmentesnek a zenét. A kozármislenyi szófaragó táborban vigyori családfákat írtunk:
A módszer egyszerű, csak megfelelő szavakkal kell pótolni az „üres helyet”:
Öcsikém (tititá-tátá) hugicám (tititá-tátá)…
Nem muszáj persze teljes családfát csinálni, egy-két sor is elég. És a lényeg, hogy ne fáradjatok bele a szócsereberébe, addig cserélgessétek, amíg a ritmusa és a jelentése is elég vidámra nem sikeredik. Vagy választhattok családtagok helyett járművet:
Bicajom fecsegő mamlasz, Motorom olajos katyvasz…
A folytatásban lehet „repülőm”, „robogóm”, „autóm”, „taligám” vagy „Audim”, „Shimanóm”, „Csepelem”, és így tovább…
Kezdhetitek állatokkal is („kakasom”, „gilinyóm”, „nyuszikám”, „katicám”, de lehet „pelikán”, „elefánt”, „csalogány”, satöbbi):
Mitől vers a vers? Bizony, nem csak attól, hogy ha az egyik sor végén az van: „háj”, a másikra azt kell írni: „máj”! Ezt az összecsengést nevezzük rímnek, de tudnod kell, hogy vers van enélkül is. Később fogunk még rímes-ritmusos verset írni, de most hadd kezdjük valami egyszerűvel. A „szabadversnél” is meg kell válogatni a szavaidat, de csak úgy, mintha egy mini történetet mesélnél valakinek, és szeretnéd, hogy odafigyeljen…
Találtál már fel olyasmit, amire a felnőttek csak legyintenek, és azt mondják, badarság? Tudtad, hogy a legfontosabb felnőtt találmányokra is ezt szokták mondani először? Akik a tépőzárat, a műhavat vagy a színes fényképezést feltalálták, először szomorkodtak, mert mindenki bolondnak tartotta őket. Ma már sok ruhán tépőzár van, egyre többször síelnek műhavon, és bárki készíthet színes fényképet. Úgyhogy rajta, találjátok ki a lesből támadó szárítókötelet, a hornyolható krampampulit és az oszcillációs kamáslit! Valahogy úgy, ahogy itt olvasható, egy svéd költő versében:
Ingrid Sjöstrand
MILYEN KÁR
Milyen kár, hogy
nincs cipzár a banánon!
Ha csak a felét akarom megenni,
bezárhatnám a maradékot.
Azt hiszem, cipzárat fogok szerelni
egy banánra,
mondjuk füzetkapoccsal,
és enni kezdem a buszon.
Lehúzom a zárat,
majszolok belőle,
és újra behúzom.
Klassz, mi?
Hogy bámulnak majd az ürgék!
Persze ők úgy tudják,
hogy nincs cipzár a banánon!
(Tótfalusi István fordítása)
Ne higgyétek, hogy ilyet csak „profi” költő tud írni! 2009 nyarán rendeztünk „szófaragó tábort” Pécs mellett, a Kozármisleny nevű városkában. Ott találtuk fel nyolc-tíz-tizenkét éves diákokkal a következő mulatságos csodákat… Szállj be te is a versenybe: a lényeg, hogy így kezdd: „milyen kár, hogy nincs…”, és engedd hosszú pórázra a képzeletedet.
Utolsó kommentek