Lackfi János szokta mondani, hogy a versbe bele lehet bújni, ki lehet fordítani, át lehet írni, játszani lehet és szabad vele. Hát én most a költészet napi műsorunk kedvéért elferdítettem Lackfi János fordítását, Maurice Careme belga költő versét, az "Aranysityak"-ot.
Maurice Careme: ARANYSITYAK
A nap aranysityak,
Most fejembe csapom...
Hogy engem lássanak
Száz meg száz ablakon!Kürtök harsanjanak!
Száz trombita reped!
A nap aranysityak,
Most fejembe csapom...
Bármit megtehetek.
Kellett egy mottó-szerű bevezető, ami megmagyarázza, miért olyan sokféle a műsorunk. Petőfi Sándor szerelmes versétől Lackfi János Szobamedúzájáig mindenfélét választottak a szereplésre önként jelentkező gyerekek. Amióta ismerem az Aranysityak versantológiát, nekem a Vers lett az aranysityak. Már csak le kellett írni:
A vers aranysityak,
Most fejembe csapom…
Hogy engem hallgassanak,
Szavak szárnyán száll dalom.
Kürtök harsanjanak!
Száz trombita reped!
A vers aranysityak,
Most fejembe csapom…
Bármit megtehetek!
További ferdítésem, hogy megpróbálva leutánozni Molnár Jacqueline Aranysityak-illusztrációit, ezt a fotómozaikot készítettem a szereplőkről, ezt vetítettük ki a műsor kezdetén. (A fotón szereplő hajtogatott papír aranysityak "eredeti", a tavalyi könyvfesztiválon tettem szert rá, az Aranysityak könyvbemutatóján - Lackfi János fejéről csentem :-)))
Utolsó kommentek