Költögető

 Miklya Zsolt: HÁ PER VÉ

A híd, a hegy,
a húr, a hó,
a hold, a hang,
a házikó.
                 A víz, a vad,
                 a vár, a vér,
                 a volt, a van,
                 ha véget ér.

A híd alatt hal úszik el,
nem láthatod, pedig figyel,
csobban picit a hátuszony,
hang suhan át a húrokon.

A ház fölött vadlúdcsapat
húz észak felé, úgy halad,
mint folyóra írt ferde vé,
mit sodor a víz másfelé.

A hegy tetején hóorom,
hogy mire vár, azt nem tudom,
nem melegíti fel a hold,
a nap pedig még ott se volt.

Mire a napfény hóhoz ér,
benned már rég buzog a vér,
elolvad, csordogál a hó,
magába issza a folyó.

A víz, a hang sosem pihen,
nem lel nyugalmat semmiben,
ha elcsitul is, arra vár,
hátára veszi egy madár.

A volt, a van,
ha véget ér,
viszi tovább
a víz, a vér,
                   a hold, a hang,
                   a házikó,
                   a híd, a hegy,
                   a húr, a hó…