„Mi van?” kiabál fiam, havazásban
(A verset a költő honlapjáról kölcsönöztem.)
megőszült szempillával hunyorogva
szemére csúszott sapkája alól.
A kétszer tizennégy lakás közt ide-oda
verődik a hang. S hogy ennyi ember hallja,
önkéntelen a nyelvemen a feddés:
nem inkább „Tessék?”, ám elharapom,
miért késztessük házon belül olyan
udvariaskodásra, amilyet magunk is
csak odakinn alkalmazunk. De ugyan
hol a határ a kettő közt? S most a Teremtés
Könyvébe illő tömörség is megtetszik hirtelen.
Félre fossziliák! Épp elég ide
egy kérdőnévmás és egy létige.
Utolsó kommentek