Költögető

Lackfi János: ÚJÉVI KÉREGETŐ

Adjon az, kit kérve kérek,
Öreg évnél újabb évet,
Igazságot, hozzá érvet,
Terhektől ne kapjak sérvet,
Sok örömet, kevés mérget,
A szívekre vékony kérget,
Az almákba sovány férget,
Jusson és maradjon étek,
Felvágottból dupla réteg,
Elkerüljön vaskos vétek,
Ne károgjon varjú néktek,
Ne járjon rosszkedv felétek.
Se finánc az adó végett,
Legyen szesz és vágy, mely éget,
Az öröm ne érjen véget,
Legyen kisbárány, mely béget.
Kívánok szép föstött képet,
Égboltból mindig csak kéket,
Szövetből végtelen véget,
Bort, búzát és békességet,
Bölömbikát, banyát, béget,
Halom betűt, nem csak béket,
S még sok mást, mit én nem kérek...

Rajz: Gyöngyöstarjáni rajzműhely, Dobre Hanna 1.o. 

Orgoványi Anikó: Tél 

Puha hócsizmában közeleg a tél,

vackába bebújik, minden, ami él.

Szépítgeti fészkét Ond, a kisvakond,

ágyát megvetette, nincs már vele gond. 

Guszti, a giliszta járatában hál,

puha levél vackán vígan szundikál.

Aranyhalak bújnak a tó fenekén,

jégpaplanos pályán csúszkálhat a szél.

Béka Réka szunnyad egy gyökér alatt,

tavaszig itt sajnos nincs finom falat.

Mókus Berci hortyog oduja alján,

tele a kamrája, messze még a nyár.

Hófehér bundában lépeget a tél,

bevackolt már minden, boldog, aki él.

Orgoványi Anikó: MÁRCIUSI IFJAK

A Pilvax Kávéházban forr a hangulat,
nyüzsögnek a márciusi ifjak,
Petőfi, Jókai, Irinyi, Vasvári,
szítják a forradalmi parazsat.

Sebeket szaggató zsarnok az elnyomás,
szenved a szegény nép a labanctól,
véget nem ér a rabló kizsákmányolás,
szabadulni kell bilincstől, lánctól.

A nép írásba foglalt, szent akaratát,
ontja gépén a Landerer nyomda,
követeléseiknek tizenkét pontját 
a tömeg türelmetlenül várja.

„Talpra magyar, hí a haza!”- 
írja Petőfi a Nemzeti dalt,
„Itt az idő, most vagy soha” 
feltüzel öreget és fiatalt. 

„Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” 
zúgják ezrek a Múzeum előtt,            
s a forradalmi hevülettől fűtve,                                              
feledik lám a szakadó esőt.                                           

Budára indul a fellelkesült tömeg,                              
hogy kiszabadítsák Táncsics Mihályt,                        
a helytartótanács rettegett ura remeg,                    
s nyitja már a börtön vas kapuját.                               

A meglepetés öröme egekig száll,                                          
ünneplik a csodás szabadulást,                                   
és Táncsics Mihály hintaját megragadva                  
egy márciusi ifjú így kiált:                                              

„Tűzzük ki büszkén a nemzeti kokárdát,                  
énekeljük a forradalom dalát,                                     
lengessük meg bátran a magyar lobogót,                            
és zengjük a szabadság himnuszát!”                         

Tóth Ágnes: MACSKA-BOLT
(A Kutya-tár ellentéte)

Kandúr utca kettő alatt
Macska-bolt nyílt Aradon,
Macskajajos reklámot csap
Macskaházy Salamon.
Macska-bolt, macska-tár,
Ott sok csacska macska jár.

Bajuszkötő, kandúr csizma,
Macskaszem is kapható,
Macskagyökér, macskajajra
Helyben elfogyasztható.
Van pormacska, zsákbamacska,
Macskakarom reszelő,
Kismacskáknak gombolyag és
Cirmos cica-etető.

Útmutató a kezdőknek,
Hogyan fogjunk egeret,
S hogy jár pórul az, ki forró
Bádogtetőn tekereg.
Macskanyelv meg Whiskas-táp
és egér konzerv eladó,
Szórakozni Tom és Jerry
Videókon kapható.
Komolyzene Rossinitól:
Macska duett- ária,
Előadja: Perzsa Pongrác
és Sziámi Árnika.

Tejföl is van egy köcsögben,
De azt el nem adhatom,
Szétkarmolná a képemet
Macskaházy Salamon!

forrás: https://konyvmutatvanyosokmesemustra.wordpress.com

rajz: Galambos Eszter 1.o. Gyöngyöstarjáni Rajzműhely

Orgoványi Anikó: SZÍNEK

Piros vagyok, mint a bohóc orra,

pirosságom ráül a csipkebogyóra,

pipacsként piroslok az árokparton,

piros virág vagyok a gyerekrajzon.  

 

Kék vagyok, a nyári ég színe,

mélykék, mint a tenger feneke,

búzavirág kékje a ringó mezőben,

kék csillag a gyermekek szemében.

 

Sárga vagyok, mint a Nap,

sárgára festem az aranyat,

sárgán fénylek a kerek holdban,

sárgán ragyogok a napraforgóban.

 

Zöld vagyok, mint levelibéka,

zöld, mint erdő mélyén puha moha,

zöldként én vagyok - vajon hiszed-e? -

kéknek és sárgának gyereke!

Szabó T. Anna: FAMESE

Volt egyszer egy facsalád,
nem volt családfája,
a sok kicsi facsemete
csak felnyurgult, úgy nőtt bele
a faiskolába.
„Értitek a faanyagot?
Minek vágtok fapofát?”
Így faggatta őket legott
a fatanár uraság.
De a sok kis facsemete
inkább csak fagottozott,
fabulákat fabrikált, vagy
fafagyit falatozott,
de a fatudományokhoz
fajankónak bizonyult,
a többi fakocka fejhez
sehogyan se viszonyult.
Eladdig, hogy a fatanár
elfakulva kifakadt:
„Hű, favilla, fakarika!
Ki, fakanál, ki, fakard!
Azt a fancsali fajzatát!
Na, majd megraklak, ne félj!
Fakupa lesz belőletek,
vagy fakutya, sőt, fahéj!
Nem famulus! Mért
kupáljam hát akkor fafejetek?
Ilyen fanyar és fantaszta
fákat nem is ismerek!
Faramuci, faragatlan
farizeus farakás!”
Addig-addig ordított,
míg berekedt a fatanár,
belefásult, és belátta,
hogy fatális tévedés
ennyi bunkó, tuskó fattyat
tovább nyesegetni, és –
„Fabatkát se ér”-t kiáltva –
nem engedte őket többet
soha a faiskolába.

Így telt hát be a fa-fátum
a pofátlan fapofákon.

rajz: Lipovszky Márton 2.o. Gyöngyöstarjáni Rajzműhely

Ijjas Tamás: RÓKA

Álmomba belopódzott egy róka, farka
lobogott, mint a láng, szájából valami
kis állat lógott, hervadtan nézett rám,
hervadtabban mint a vázában az anyák
napi rózsa. Nagyon féltem, és nagyon
szerettem volna megsimogatni. Aztán
anyu felébresztett, mert felébresztettem,
ahogy álmomban felsírtam.
Belekapaszkodtam vörös hálóingébe,
és már ébren zokogtam, mert tudtam,
nem találok vissza egyedül abba a kertbe,
ahol megsimogathatom, amitől félek.

forrás: Ijjas Tamás: Bőröndapu, Betűtészta K., 2012.

Mészöly Ágnes: TORNACUCC

Mottó: Az atomrakéták seperc alatt kipukkanthatnák a Holdat

A szomszéd néni a legboldogabb ember a világon.

Fűszereket termeszt cserépben, és legalább harminc macskája van.

Sorozatokat néz, de sosem sírós-szerelmest, hanem lövöldözőseket,

Gáléknál beengedi a vízóra-leolvasót, ránk néz, ha anya későn ér haza,

Közben folyton énekel, egyáltalán nem hamisan.

Megoldjuk, kedvesem, mondja mindig,

Akkor is, amikor bőgve megyek haza,

Mert a buszon lenyúlták a tornacuccomat

Amiben persze a kulcsom is benne volt,

Énekel tovább,

És tényleg megoldja.

Ilyenkor kicsit dühös vagyok rá,

Hogy énekelhet valaki,

Mikor ilyen vacak a világ: ellopják az ember cuccát,

A gleccserek eltűnnek néhány év alatt,

És a jégsapkák is a sarkokról,

A tenger meg elárasztja Manhattant, láttam a NatGeo-n, hogyan,

Az atomrakéták seperc alatt kipukkanthatnák a Holdat, és akkor nem lesz árapály,

Csókolom, ennyi.

És nemsokára az agyunkba szerelt mobiltelefonokkal hallgatják le

A gondolatainkat is.

Persze ez a szomszéd nénit nem zavarja,

Egyrészt nincs tornacucca és NatGeo-ja, és legfeljebb a macskáit lehetne ellopni tőle.

Másrészt meg már kilencvenhárom éves múlt,

Rég hulla lesz, mire ez a sok rémség bekövetkezik.